Ezen sorok írásakor nincs tíz perce, hogy befejeztem, és letettem az utolsó kötetet. Gondoltam, az a legcélszerűbb, ha rögtön megcsinálom a blogbejegyzést is, nem hagyva időt magamnak arra, hogy átrágjam mindazt, amit a hetedik könyvben - és annak is a legvégén - olvastam. Reményeim szerint ezek az "emésztetlen" friss élmények inkább tükröznek valós véleményt a történetről annál, mintha aludnék rá pár napot, és utólag fejteném ki az álláspontomat.
Azt már korábban eldöntöttem, hogy A Setét Torony-ciklus utolsó bejegyzésében nem fogok a hetedik kötet eseményeiről, konkrét tartalmáról írni, sokkal inkább egyfajta összegzés lenne a történettel kapcsolatos tapasztalataimól. A lenti bejegyzésekben így is elég puskaport ellőttem már azon olvasók előtt, akik majd csak a jövőben állnának neki King fő művének. És ha már itt tartunk: tényleg fő műnek tekinthető ez a hatalmas terjeledmű mese? Azt gondolom, igen, mert olyan szinten futnak össze benne a szálak az egyéb köteteiből, hogy ez egyfajta kerete mindannak, amivel eddig foglalkozott. Nem a legjobb munkája (számomra legalábbis biztos nem az), de hogy ez írói pályájának alfája és omegája, az biztos.
King többször megpendítette annak a lehetőségét, hogy A Setét Torony végeztével visszavonul, mivel ezzel a munkával mintegy beteljesedettnek érzi mindazt, amiért elkezdett írni évtizedekkel ezelőtt. Mint tudjuk - sajnos vagy szerencsére, ki-ki döntse el - nem tette le a lantot, de a történetfolyamot végigolvasva nem csodálkozom, hogy a vége felé járva úgy érezhette, hogy Rolandhoz hasonlóan ő is elérte célját. (Persze a Harcoshoz történő hasonlítás nem épp pontos, hiszen az ő története "kissé másképp" végződik, amíg a Szóharcos egyszerűen csak folytatta munkáját újabb és újabb történeteket írva.)
Mindenesetre negyven kiolvasott kötet után is tanulságos volt újabb aspektusból megismerni Kinget (a munkához való hozzáállását, a Toronyhoz kapcsolódó regényeinek elő- vagy éppen utóéletét), és ennek kapcsán hadd adjak egy jó tanácsot azoknak, akik netán pont ezen sorok után feszülnének neki A Setét Torony történeteinek. Ha nem olvasták el azokat a King-regényeket, amelyekhez ezer szállal kötődnek Rolandék világához (Végítélet, Borzalmak városa, Atlantisz gyermekei, Nem jön szememre álom, Az írásról, stb...) akkor ne kezdjenek bele ebbe!
A július közepén elkezdett 4500 oldalas történetfolyamnak bő három hónap után ma értem a végére. Izgalmakban és drámai fordulatokban egyaránt gazdag utazás volt. És hogy hol ért véget? Nos... Ez az ami egyes begyöpesedett agyú Torony-rajongóknál tuti kiverte a biztosítékot, és igazából nem is tudom hibáztatni őket érte. De nyugi, nálam nem ez történt! Én nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek!
Hosszú napokat és kellemes éjaszkákat!