Kicsit olyan számomra Stephen King, mint egy origo: gyakran teszek kitérőt a szépirodalom, a szakirodalom vagy az ismeretterjesztő könyvek világába - hol külföldi, hol magyar szerzők munkáit olvasgatva -, de Kinghez előbb-utóbb visszatérek egy-egy történet erejéig. Ő évek óta fix pont volt a könyv-galaktikus utazgatásaim során, és mivel utoljára tavaly olvastam tőle a Napnyugta után c. novelláskötetét, ideje volt már, hogy valamit ismét a kezembe vegyek tőle.
Eredetileg A Talizmán és A Fekete Ház duóját szerettem volna (újra)olvasni, de a polcon mellettük annyira hívogató volt A Búra alatt, hogy az utolsó pillanatban inkább ezt a két tégla vastagságú dupla kötetet választottam. Jó döntésnek bizonyult (na, nem mintha A Talizmánnal rosszul jártam volna!), még ha kissé lassabban is haladtam vele, mint eredetileg terveztem: szinte napra pontosan egy hónap kellett a bő 1500 oldalas nagyregény kivégzéséhez.
A témaválasztás jó volt, még ha forradalminak annyira nem is nevezhető. Az alapkonfliktus dióhéjban annyi, egy 2000 fős amerikai kisvárosra egyik pillanatról a másikra leereszkedik egy láthatatlan, de annál valóságosabb búra, amely fizikailag elszigeteli az ott lakókat a külvilágtól. Innentől kezdve több szálon követhetjük nyomon a kisközösség radikálisan új helyzetben tanúsított magatartását: hogyan alakul át szép lassan az ott lakók viselkedése; miként jelennek meg úgy a jó, mint a rossz domináns vezéralakok; hogy tudják a maguk oldalára - vagy épp kifejezetten a másik ellen - fordítani a többség hangulatát.
Határozottan jó történet volt A Búra alatt, még ha színvonalát tekintve el is maradt az etalonnak számító Végítélettől. De hát ez már csak egy ilyen bicikli: ha valamit korábban nagyon-nagyon jól megírtak, akkor onnantól kezdve a szerző hasonló témájú és terjedelmű könyveit akarva-akaratlanul ahhoz a méri az olvasóközönség.
Kifejezetten hangsúlyosan jelent meg ebben a történetben Kingnek az a fajta ökoszociális látásmódja, ami az emberi társadalom természeti környezetre gyakorolt, egyre drasztikusabb hatását mutatta be. A 2000-es években kiadott regényeiben ez egy-egy megjegyzés formájában már fel-felbukkant, de - még ha elvonatkoztatva is - ennyire hangsúlyosan még soha. A szerző írói kvalitásait dicséri, hogy a történet legvégére annyira nyomasztó környezetet idézett meg, hogy olvasás közben úgy éreztem, a szereplőkhöz hasonlóan én is egyre nehezebben kapok levegőt! A szó abszolút elismerő értelmében félelmetes volt!
Akik szeretik a több szálon futó, részletgazdag modern kori történeteket, azoknak biztos tetszeni fog ez posztapokaliptikus témát feldolgozó monumentális regény! Akiknek annyira nem jön be ez a műfaj, azok elég ha csak a móka kedvéért eljátszadoznak annak a gondolatával, hogy mit tennének, ha jelen sorok olvasásakor egy láthatatlan és áthatolhatatlan búra ereszkedne a településükre... Nos?
