Nem tudom, hogy másnak van-e ilyen érzése, de a családi könyvgyűjtemény egyes darabjai számomra kicsit olyanok, mint valamilyen gyerekkori emlékek, vagy olyan kapcsok, amik még ahhoz a korszakhoz kötnek. Ha belegondolok, hogy azon tárgyak közül, amik gyerekkoromban körbevettek, milyen kevés van már meg (abban az értelemben legalábbis biztosan, hogy nem a padláson pihennek becsomagolva egy dobozban, hanem ma is betöltik az akkori funkciójukat), akkor ezek lényegében csak a könyvek. Emlékszem, milyen sokszor elolvastam 7-8-9 évesen vagy akár később is bizonyos könyvek gerincén azok szerzőit, címét: "Madách Imre: Az ember tragédiája", "Tolsztoj: Anna Karenina", "Theodore Dreiser: Amerikai tragédia", stb. Az Adytól Adyról c. gyűjteményes kötet is ilyen volt, így amikor eldöntöttem, hogy idén olvasok valamit vele kapcsolatban, egyértelmű volt, hogy ezt választom.
Örömmel tettem, mert ahhoz képest, hogy Ady a kedvenc költőm, sajnos viszonylag ritkán jutok el addig, hogy valamelyik kötetét legalább ideig-óráig a kezembe vegyem. Ha ez meg is történik, általában ugyanazokat a verseit olvasgatom, így rám fért már, hogy egy ilyen félig életrajzi, félig válogatás kötettel tágítsam a róla szóló ismereteimet. Ez bizonyos tekintetben sikerült, másfelől viszont elég sok kívánnivalót hagyott maga után a kötet.
Ez az először 1977-ben kiadott bő 350 oldalas könyv egyrészről jól érzékelteti, hogy Ady mennyire sokrétű ember volt: lélektanilag és irodalmi szempontból egyaránt. A gyerekkorától kezdve egészen a haláláig, sőt azt követően a költőtársadalomra gyakorolt elementáris erejű hatásáig nagyon sok mindent végigvesznek az egyes fejezetek, kiegészülve a témákban íródott versekkel, esetleg visszaemlékezésekkel, levélrészletekkel. Én, aki hajlamos voltam azt hinni korábban, hogy ismerem Ady-t, sokszor rácsodálkoztam életének bizonyos elemeire. Nem a "hétszilvafás nemesi" múltról, Lédáról vagy Csinszkáról beszélek, mert ezeket első körben megtanítják mindenkinek, aki valaha betette a lábát egy általános iskolai irodalom órára - hanem arról, hogy a költőn túl, a kötet megpróbálta érzékeltetni a közéleti szereplőt, a korában élő és gondolkodó embert is. Nem tudtam például (és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül), hogy Ady lelkes híve volt Károlyi Mihálynak, vagy hogy támogató értelmiségiként jelen volt az őszirózsás forradalom mellett kiálló szimpátia-tüntetéseken.
A könyv hátulütői közül az egyik a rendszerváltás előtti korszellemnek való megfelelési kényszer, és az ennek alárendelt tartalom: nagyjából a feléig értelmezhető klasszikus irodalmi témájú munkaként, a második felében viszont előjönnek a szocializmus legitimálására irányuló versértelmezések, kommentárok. Tény, hogy például a Csák Máté földjén vagy a vörös csillagot dicsőítő A csillagok csillaga c. verse alapján viszonylag kényelmes lehetett Ady-t "szocialista" vagy "forradalmi" költőnek elkönyvelni, a probléma ezzel csak az, hogy Ady 1919-ben meghalt. A szocialista jelző az időtájt némileg más jelentéstartalommal bírt, mint Rákosi vagy Sztálin rendszerét követően, az '56-os eseményekre adott hatalmi reakciókról már nem is beszélve. Szóval a '70-es években Ady-ra, vagy akár József Attilára hivatkozni, mint a szocialista berendezkedés előhírnökeire ebből a szempontból minimum álszent volt.
A másik probléma technikai jellegű, méghozzá a kötet szerkesztése, pontosabban az egyes fejezeteken belüli kohézió hiánya. Rendben, hogy időrendi illetve témák szerinti részekre tagolták a könyvet, de az teljesen zavaros volt, hogy ezeken belül milyen szerkesztési elv szerint jött ilyen vagy olyan kiegészítés a versekhez. Egyáltalán nem volt felvezetve a fejezetekben, hogy kitől és miért éppen azt a visszaemlékezést vagy kommentárt választotta a szerkesztő, így olyan érzésem volt az olvasása közben, mintha az egyes fejezetek anyagait úgy gyűjtötték volna össze, hogy az összefésülésükre, a finomhangolásra már nem maradt volna idő a megjelenés előtt. Nagyon hiányoltam a versek és a szövegek között valamilyen szerkesztői átvezetést, narrációt, ami összefogta volna ezeket az írásokat.
Többet vártam a könyvtől, de ami a hibája volt, arról legkevésbé Ady tehet. Az ő munkássága ettől teljesen függetlenül zseniális. Jó volt az eddigiekhez képest alaposabban elmerülni az irodalmában, mert sok év után most tudatosult ismét bennem, hogy a próza mellett mennyire jó verseket is olvasni.
