Utólag azt kell, hogy mondjam, kissé megfeküdte a gyomromat ez a regény. Nem voltam rá felkészülve, vagy legalábbis nagyon nem ilyenre számítottam. Még nyáron láttam a filmadaptáció sötét hangulatú ajánlóját, és - mint a brit filmek lelkes rajongója - egyből eldöntöttem, hogy meg is nézem majd. Ekkor tudtam meg, hogy a film egy - magyarul eredetileg Árulás címen megjelent - világhírű krimiszerző könyvén alapul, amit az Agave most újból kiadott Suszter, szabó, baka, kém címmel.
Mivel egy-két kivételtől eltekintve a krimijeim döntő többségét 2012-ben olvastam, ezért igazából egyáltalán nem értek a műfajhoz, fogalmam sem volt, ki az a John le Carré. Könnyed kis ügynökös krimire számítottam. Aham... Mint amikor egy bokszoló felkészületlenül lép a kötelek közé, aztán az első három menetben olyan sorozatokat kap az ismeretlen ellenfelétől, hogy menetenként rá kell számolni. Nagyjából így indult a mi kis kapcsolatunk is. A könyv első harmada a történetvezetés és a stilisztika szempontjából annyira súlyos és tömény volt, hogy csak erős küszködéssel sikerült átrágnom magam rajta. Nem volt egyszerű, de megérte: a közepe táján aztán elkaptam a fonalat, a végére pedig kifejezetten élveztem.
Minél többet gondolkodtam utólag rajta, annál inkább megszerettem ezt a regényt. Alapvetően egy nagyon egyszerű eszközzel - az egyes szereplők visszaemlékezésein keresztül - sikerült egy komor hangulatú és lassan hömpölygő, de szépirodalmi igényességgel megírt minőségi történetet alkotni. Maga a hidegháborús téma, a változó idősíkok, a rengeteg szereplő és apró részlet egyáltalán nem könnyítik meg az olvasó dolgát, de talán pont ettől egyedi ez a könyv: kiköveteli magának a figyelmet. Itt a puszta olvasói kíváncsiság - hogy ki az angol hírszerzés legfelsőbb köreibe beépült orosz tégla - nem elég. Folyamatosan észen kell lenni ahhoz, hogy lépést tartsunk a történettel. A Suszter, szabó, baka, kém szerintem tipikusan az a regény, amit érdemes legalább kétszer elolvasni, mert másodszorra - a történet és a végkifejlet ismeretében - sokkal élvezetesebbek lehetnek az egyes részletei.
A végére még pár gondolat a filmről. Van bennem egyfajta kettősség ezzel kapcsolatban. Egyrészről értem, hogy a sztori és a költségvetés keretei miatt bizonyos jelenetek messze nem ott és nem úgy játszódnak a filmben, ahogy az a könyv lapjain szerepel, de vannak olyan bosszantó eltérések az apró részletekben is, amik semmibe nem kerültek volna a film készítőinek. Gondolok például itt arra, hogy míg az zárójelenetek egyikében az információátadásra szolgáló londoni ház szabad/foglalt jelzését az ajtó elé kitett tejesüvegekkel oldják meg, addig ez a filmben a szellőzőnyílás kinyitása vagy becsukása. Ilyen dolgokkal miért kellett bekavarniuk a film készítőinek?
Másrészről annyira jól visszaadta a film a könyv hangulatát, annyira jó volt a szereposztása - élén a zseniális Gary Oldmannel -, hogy igazából nem tudok haragudni a filmre. Még csak azt sem mondom, hogy rosszabb volt: inkább csak más. Bár ha nem a könyvet olvasom el előbb, nem biztos, hogy pusztán a film cselekménysora alapján világos lett volna, hogy egyik-másik karakter egész pontosan kit fed.
Általában véve is összetett könyv, de a krimiirodalomban kifejezetten nagyon magasra teszi a lécet a Suszter, szabó, baka, kém. Jó regény, de fontos előtte ráhangolódni. Aki James Bond-jellegű pörgős kalandokra számít, az kézbe se vegye - aki viszont szereti a hidegháborús időszak szövevényes politikai adok-kapokját, annak alapmű lehet.