Filmes szempontból nagy zombi rajongó vagyok. Még ha nem is ismerem kimerítően a műfaj minden alkotását, de a klasszikusokkal és az elmúlt két-három évtized meghatározó filmjeivel azért képben vagyok. A World War Z-ről is először mint filmről hallottam, később tudtam csak meg, hogy Max Brooks könyve szolgáltatta a történet alapját. Sokat lehetett olvasni a filmről már hónapokkal a premier előtt, leginkább a budapesti forgatással kapcsolatos gondok és a rossz, majd átírt forgatókönyv miatt - azt azonban egyik cikk sem felejtette el megemlíteni, hogy a film és a "dokumentumregény" közti kapcsolat elenyésző, mondhatni semmi közük egymáshoz a címen kívül.
Ha az embernek ezt az információt hónapokon keresztül úgy csöpögtetik a tudatába, hogy még nem olvasta a könyvet, akkor egy idő után elfogadja, és megbarátkozik a ténnyel, hogy tulajdonképpen két különböző történetet kap. Utólag visszagondolva, nekem ez volt a szerencsém: bőven volt időm megbarátkozni a gondolattal, és mivel nem olvastam korábban a könyvet, nem voltak előítéleteim a filmmel szemben, nem volt mihez viszonyítanom. Elmentem a moziba, megnéztem a filmet, a 3D-s trancsírozós tömegjelenetek hatására lelkemben kéjes örömmel, arcomon üdvözült mosollyal léptem ki - majd mást se olvastam a neten, mint hogy milyen szar a film. A könyvhöz képest legalábbis biztosan.
Azt nem állítom, hogy ez olaj lett volna a tűzre, de a személyes élményeim és az olvasóközönség általános értékítélete közti szakadéknyi különbség miatt nagyon érdekelt, hogy milyen is a regény. Az Ünnepi Könyvhéten vettem meg, majd pár hétre rá el is olvastam. Utólag azt kell, hogy mondjam: értem a csalódottságot, mert ez egy nagyon-nagyon jó könyv. A filmnek pedig tényleg semmi köze hozzá - de ha elfogadjuk, hogy két teljesen különböző történetről van szó, akkor szerintem a film is megállja önmagában a helyét. Egyrészről azért, mert a korábbi zombifilmekhez képest elképesztően látványosra sikeredett, másrészről pedig azért, mert úgy tudta több ponton újraértelmezni a zombi mítoszt, hogy nem fordította ki azt önmagából - vö. a napfényen csillogó szerelmes tinivámpírok elrettentő esetével. A filmről legyen most ennyi elég.
Hogy miért érdemes elolvasni a könyvet? Szerencsére sok oka van. Ezek közül az első talán a különleges forma: egy olyan "dokumentumregénnyel" van dolgunk, ami a túlélők visszaemlékezései segítségével meséli el utólag a zombiapokalipszist. Az első fejezeteknél ez még szokatlan, de telitalálatnak bizonyult: a rengeteg megszólaltatott szereplő ellenére is kerek egész lett a könyv. A másik erőssége a sok szereplő történetében tetten érhető kreativitás: úgy sikerült egy szinte minden részletre kiterjedő, elképesztően sokszínű sztorit összehozni, hogy az olvasó mégsem veszik el a részletekben. Van itt minden: a mélytengeri tengeralattjárók legénységének tagjai ugyanúgy mesélnek arról, hogy mit éltek át a szárazföldön tomboló zombiinvázió idején, mint a nemzetközi űrállomáson rekedt asztronauták. Külön érdekessége - és sokak kedvence - az a megható fejezet, amelyben a zombik elleni harc kulcsszereplőiről, a kutyákról és jelentőségükről mesél egy volt kutyakiképző tiszt.
A szerző félelmetesen jól kidolgozott, új világpolitikai rend képét festi le az olvasónak: ha most csak annyit írok, hogy a viszonylagos elszigeteltségben élő Kuba pont ennek köszönhetően lett a zombiapokalipszis utáni világ első számú gazdasági nagyhatalma, akkor ez így minimum megmosolyogtató, de Brooks könyvében az a zseniális, hogy ő ezt minden erőlködés nélkül, kőlogikus érvekkel hiteti el az olvasóival. Mai szemmel ugyanígy hihetetlen, de a könyv alternatív világában abszolút valóságosnak tűnő viszonyokat vázol fel a Közel-keleti térséggel kapcsolatban, de a személyes kedvencem az Észak-Koreával foglalkozó fejezet volt: a hideg futkosott a hátamon tőle.
A fent említett tényezőkön túl attól igazán jó a könyv, hogy szinte nincs olyan része, amelyben ne lenne tetten érhető az az alaposság, amellyel a szerző megteremtette az egyes fejezetek hitelességét. Ez a "Totális háború" című részben a legszembetűnőbb, ahol a zombik elleni küzdelem harcászati és stratégiai részét fejtegeti: zseniális, ahogy végigveszi, hogy a korábbi katonai hadviselés formái hogyan és miért mondtak csődöt a zombik ellen; milyen pontokon kellett újragondolni az ellenük folytatott stratégiákat; milyen bonyodalmakkal járt mindez és végül mik jelentették a megoldást. Íróasztal mellett ülve, saját kútfőből nem ír ilyen részletességgel erről egy fikciós műfajban utazó szerző, ennek nagyon alaposan utána kellett járnia.
Bár a zombikra van kihegyezve az egész történet, de úgy érzem, ez nem egy horror regény. A szó klasszikus értelmében legalábbis biztos nem az: nem egy trancsírozós, fröcsögős, kaszabolós agyzsibbasztás, hanem inkább egy morbid intellektuális kaland, amolyan "Játszadozzunk el a gondolattal, hogy mi lenne a világunkkal egy ilyen esetben...". Morbid, de izgalmas. Nagyon-nagyon jó könyv. Bármikor újraolvasnám.
