A szerzőről

Sajnos vagy szerencsére, de én még szoktam olvasni. Írok is olykor ezt-azt. Hogy pontosan mit, az az alábbiakból kiderül.

Most olvasom...

Kulcsszavak

ady endre (1) agatha christie (1) agave (3) alexandra kiado (4) arthur golden (1) bulgakov (2) cormac mccarthy (1) csernus (2) csoóri sándor (1) czakó gábor (1) daniel defoe (1) david e. hoffman (1) dino buzatti (1) douglas adams (1) dr ambrus péter (1) egyéb (14) erich maria remarque (1) eric berne (1) europa kiado (26) ezoterika (2) fantasy (16) ferber katalin (1) gardonyi geza (3) george orwell (1) gesta kiadó (1) harriet beecher stowe (1) helikon kiado (7) horn gyula (1) hugh laurie (1) huntington (1) hvg kiadó (1) ifjúsági (1) ismeretterjesztő (5) j. d. salinger (1) j. k. rowling (7) jaffa kiadó (4) james redfield (1) játék (1) joel bakan (1) john le carré (1) john perkins (1) jókai (1) joseph heller (1) kafka (1) kepes andrás (1) kondor vilmos (1) kortárs (1) közélet (5) kráter kiadó (1) krimi (10) krúdy gyula (1) külföldi (66) lőrincz l lászló (1) l harmattan (1) magveto kiado (3) magyar (43) márai (6) márquez (2) max brooks (1) méhes györgy (1) mikszáth (3) milan kundera (1) mora kiado (1) móricz (1) neil gaiman (1) nemeth laszlo (1) nick cave (1) olajos péter (1) orban viktor (1) ottlik geza (1) paulo coelho (4) ponyva (18) pszichológia (6) rachel carson (1) rejtő jenő (2) rhonda byrne (1) robert b cialdini (1) robert merle (2) robin cook (3) rodney stone (1) romsics ignác (1) sólyom lászló (1) sorozat (25) stephen king (14) sylvia plath (1) szakirodalom (16) szalai vivien (1) századvég kiadó (1) szépirodalom (48) szerb antal (1) tari annamária (2) tolsztoj (1) történelem (5) ulpius ház (2) umberto eco (1) vámos miklós (1) wass albert (1) webes link (1) Címkefelhő

könyvespolc RSS

A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása

2009.03.24. 09:49 :: eMBé

Az egész A történelem vége, és az utolsó ember c. Fukuyama-kötettel kezdődött. 1992-ben a Szovjetunió felbomlását követően Francis Fukuyama a nemzetközi kapcsolatok alakulása szempontjából felvázolt egy meglehetősen optimista jövőképet. Nézete szerint - melyet később többször korrigált - az amerikai-szovjet versengés kimenetele utóbbi rendszer összeomlásával végérvényesen eldőlt. Ez szerinte nem csak az Egyesült Államok győzelmét hozta a Szovjetunió felett, hanem maga a demokrácia intézménye bizonyult életképesebbnek hosszú távon a diktatúrákkal szemben. (Ebben maximálisan igaza is volt.)

Fukuyama tézise inkább annak nyomán került a figyelem középpontjába, amit ezek után fogalmazott meg könyvében: szerinte ugyanis a bipoláris világrend felbomlásával, a "jó" és a "rossz" küzdelme ért véget előbbi diadlával. Mivel az elmúlt évtizedek során bebizonyosodott, hogy a liberális demokráciának nincs alternatívája, a diktatúrák pedig életképetelenek, ezért bizonyos tekintetben elértünk a történelem végéhez: a demokrácia intézményénél jobbat ugyanis eddig senki nem talált ki, innen politikai értelemben már nincs hova fejlődni. Így ahhoz - vallotta Fukuyama neokonzervatívként -, hogy a világ más részein is eljussanak erre a felismerésre, nincs más dolga az Egyesült Államoknak, mint kiterjeszteni, "exportálni" a demokrácia intézményét azokba az elmaradott országokba, ahol még nincs jelen a népképviselet elve. Ha pedig ez megtörténik, akkor kitör a világbéke...

Samuel P. Huntington elsősorban ennek kapcsán jelentette meg 1993-ban A civilizációk összecsapása? c. értekezését a Foreign Affairs folyóirat hasábjain, amelyet aztán 1996-ban könyvvé bővítve is kiadott. Ennek lett a címe - immár kérdőjel nélkül a végén - A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Mondanom sem kell, hogy Huntington teljesen más - és számomra sokkalta meggyőzőbb - következtetéseket vont le a '90-es évek eleji szovjet összeomlásból, illetve az ezzel párhuzamosan zajló délszláv háborúkból.

Nézete szerint ugyanis a XX. század nemzetközi kapcsolatrendszerét elsősorban az egyes országok ideológiai hovatartozása határozta meg: az egyes hatalmi tömbök aszerint jöttek létre, hogy a tagjai épp a fasizmus/nácizmus, a szocializmus/kommunizmus vagy a szabad világ által preferált liberális demokrácia értékei mentén szerveződtek-e meg. A jövőre vontatkoztatva Huntington azonban azt állítja, hogy az ideológiák századát fel fogja váltani a vallásokon és az újjáéledő nemzeti öntudatokon alapuló civilizációk százada. Szerinte a hidegháború véget értével megszűnik az ideológiai törésvonal (meg is szűnt), ellenben átveszi a helyét több kulturális törévonal. Az új helyzet annyiban összetettebb, hogy míg a XX. század  második felében voltak a liberális demokrácia mellett lándzsát törő nyugatiak, a kommunizmus mellett  kiálló keletiek, és a köztük lavírozó el nem kötelezett semlegesek, addig mostantól nem hogy két főszereplővel, de legalább héttel kell számolni. Az Egyesült Államok és Európa szövetségén nyugvó nyugati kereszténységgel; az Oroszország által vezetett ortodox államokkal; a Kína által dominált keleti konfuciánus erőkkel; a jelenleg még egyértelmű vezető nélküli, de annál meghatározóbb muzulmán országok szövetségével; az India által fémjelzett hindu világgal; a pillanatnyilag még kevésbbé meghatározó fekete Afrikával; és Japánnal, mint meglehetősen egyedi hatalmi pólussal.

Ez utóbbi kivételével tehát nem egyes országokról, hanem civilizációkon belüli államszövetségekről van szó, amelyeket többnyire a közös kultúra és vallás fog össze. Huntington azt boncolgatja kötetében, hogy pl. a radikális népességnövekedést produkáló muzulmán országok, vagy a kiugró gazdasági teljesítményt felmutató Kína miként fogja átrendezni a jelenleg még nyugati dominanciájú világpolitikai erőviszonyokat. Nem mennék bele most ennek részleteibe, hiszen számos kiváló recenzió született már Huntington kötetéről, és egyébként is: kis túlzással minden egyes fejezetének külön blogbejegyzést lehetne szentelni.

Kíváló mű! Huntington rendkívül strukturált és logikus gondolatmenete egy, a társadalomtudományokban kevésbbé jártas olvasó számára is könnyen követhető. Mindemellett a tudományosság mércéjét nyilván messze megüti a Harvard tavaly decemberben elhunyt professzorának legismertebb kötete. Ha az én lelkesedésem nem lett volna elég ízelítő, akkor ajánlom Bodoky Tamás remek cikkét az Indexről.

Szólj hozzá!

Címkék: külföldi szakirodalom huntington europa kiado

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvespolc.blog.hu/api/trackback/id/tr361021866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.