Manapság "divat lett" globalizációellenessé válni: rengetegen leszóljuk a multikat; lesajnáljuk azokat, akik be-betérnek a McDonald's-ba; vagy egy-egy leárazás kapcsán rohannak a plázák butikjaiba. Ám ezzel alapvetően két baj van. Tapasztalataim szerint egyrészről ezen felszínes megnyilvánulások mögött nagyon ritka az érdemi, józan érvekkel is alátámasztható álláspont. Másrészről pedig a kritikusok meglehetősen képmutató módon, ugyanúgy igénybe veszik ezeknek a mamutcégeknek a szolgáltatásait, mint azok, akiket ők szerencsétlen tömegfogyasztóknak titulálnak. Vegyünk csak egyetlen példát alapul! Hány olyan embert ismerünk a saját környezetünkben, akik azért szapulják a Tesco-t, mert valami urbánus legenda nyomán ezt vagy azt hallottak arról, hogy mi történik az áruházak raktáraiban az eladásra szánt termékekkel - de hétvégente maguk is ott kötnek ki hatalmas bevásárlókocsival szlalomozva az egyes árusorok közt? A kettő szervesen összefügg: utóbbi probléma ugyanis az előbbiből ered.
Azok a globalizációellenes nézeteket valló vásárlók, akik a kérdésben elfoglalt ideológiai álláspontjukon túllépve mégis plázákban és hipermarketekben költik el a pénzüket, azért teszik ezt, mert egyszerűen nincs hiteles forrásból eredő, esettanulmányokkal alátámasztott információjuk ezeknek a cégeknek a természetéről. Ezt a problémát igyekszik áthidalni a The Corporation. Ha magamból indulok ki - bár nekem egykori Tesco-árufeltöltőként személyes élményeim is vannak -, sokkal kevésbbé van rám hatással az, ha valaki "az egyik ismerősének távoli barátjától hallott" egy ilyen történetet, mint amikor egy közgazdász professzor által írt, pontos hivatkozásokkal megjelölt és ellenőrizhető munkát olvasok el. Joel Bakan kötete épp ilyen.
A részvénytársasági formák történelmi kialakulásától és intézményi felépítésétől kezdve a demokratikus rendszerekre gyakorolt hatásukon keresztül egészen az általuk alkalmazott különböző marketing technikák ismertetéséig sok mindent felölel a könyv. Nagy előnye, hogy mindezt egyszerű, de annál beszédesebb példákon keresztül mutatja be, így nem kell közgazdásznak lennie az olvasónak ahhoz, hogy átlássa miről is van benne szó. Bakan a kormányzati döntéshozatalra gyakorolot gazdasági nyomást kiválóan szemlélteti például azzal, ahogyan 1934-ben a vezető amerikai gazdasági körök fasiszta puccsot szerveztek Roosevelt elnök ellen az állami beavatkozást szorgalmazó New Deal terve miatt. A módszerek persze idő közben finomultak, és ezzel párhuzamosan egyre eredményesebbek lettek: egy-egy politikai döntés meghozatalát - vagy épp' szabotálását - ma már mesteri szinten űzött lobbitevékenységekkel érik el ezek a részvénytársaságok.
A multik befolyását a társadalmakra vagy a környezetre szintén vizsgálja a kötet: hogy milyen megfontolások alapján dönt egy cég arról, hogy részt vesz-e a társadalmi felelősségvállalásban (értsd kórházakat, iskolákat, hátrányos helyzetűeket támogat), illetve hogy miért váltanak környezetbarát profilra egyes olajvállalatok? Nagy titkot nem árulok el: önös érdekekből.
Azt azért nem árt megjegyezni, hogy - sajnos vagy szerencsére - a kötet nem egy botránykönyv: aki a Tesco Titok amerikai kiadására számít, az ne vegye meg. Sokkal inkább esettanulmányok sorozatáról beszélünk, amelyeket történeti-, intézményi-, és gazdaságfilozófiai megközelítésből vizsgál a The Corporation, amelyből egyébként dokumentumfilmet is forgattak. A szerző nyilván nem váltja meg vele a világot, de arra bőven jó lehet a kötet, hogy akik elolvassák, azoknak nagyobb rálátásuk legyen a nagyvállalatok világára, és ezt követően legalább elgondolkozzanak arról, hogy legközelebb egy hipermarketbe vagy a piacra menjenek-e el egy kilo gyümölcsért.
