Három hónappal a tengerparti kalandok után folytatódik Rolandék története a Puszta földek-ben. A három különböző világ, három különböző képviselője szép lassan megtanul együtt élni. Susannah - már mint Eddie újdonsült felesége - épp lőni tanul Rolandtól, férje pedig fafaragással tölti mindennapjait.
Ilyen körülmények közt találkoznak Mirrel, az ősöreg óriásmedvével, aki a Roland világának peremén található tizenkét "gádor" - értsd sarokkő vagy végpont - egyik őrzője. A medvével lezajlott csetepatét követően a három harcos rátalál arra az erősugárra, amely végén megtalálhatják majd a Setét Tornyot. Az irány tehát megvan, már csak a távolság a kérdés - főleg úgy, hogy "a világ kimozdult a helyéről", így senki nem tud semmi biztosat.
Idő közben más is történik: az előző kötet végén Roland megakadályozza, hogy Jack Mort megölje Jake-et, a kisfiút, akivel a harcos még a történet legelején találkozott, és el is vesztett. Ám mivel Jake a saját világában tovább él, ezért Rolandban kialakul egyfajta kettős tudat. Egyik énje azt hajtogatja a fiúval kapcsolatban, hogy az éli a gondtalan életét a maga világában (hiszen Mort nem lökte az autók elé), a másik énje pedig ragaszkodik azokhoz az emlékekhez, amelyek a sivatagi pihenőállomáson történtek meg vele, amikor még Waltert, a feketébe öltözött embert üldözte.
Rolandot egyre inkább szétfeszíti belülről ez a kettőség, de nem csak ő van így ezzel, hanem Jake is: ő egyrészt azt tapasztalja, hogy éli mindennapjait, másrészt pedig a tudata azt hajtogatja neki, hogy meghalt és átkerült egy másik világba. Ahhoz, hogy ezt a tudathasadásos helyzetet megoldják, át kell hívni Jake-et ismételten Rolandék világába. Ebben Eddie-nek lesz majd - szó szerint! - kulcsszerepe. Itt jegyzem meg, hogy zseniális az, ahogy King rengetek különágazó szálon más-más idősíkokban, de mégis az olvasó számára egyértelműen és világosan hozta át a kisfiút Rolandékhoz.
Miután négytagúra bővült a csapat, csatlakozott hozzájuk még Csí, a szőrmókus is. Így indulnak el Lud városába, amely egykor egy szuper civilizált virágzó metropolisz lehetett, ám egy nukleráris katasztrófa után most csak egy anarchikus bandaháborúknak és öngyilkos rituáléknak helyt adó "szellemváros". Ebben a beteg környezetben kell megtalálniuk azt a vasútállomást, ahonnan Blaine, a szuperinteligens vonat továbbviszi őket útjukon. Közben azonban elrabolják Jake-et, és a kis csapat emiatt különválik: Roland és Csí a fiú után ered, Eddie és Susannah pedig elindulnak a vasútállomáshoz.
Roland hajszáját a fiú után nagyon izgalmasan írja le King - nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy végül meg is menti - ám a Ludban játszódó epizódnak van egy szépséghibája: a szereplők többször is utalnak rá, hogy maga a város olyan, mintha egy sarkából kifordult New York lenne. Ahhoz képest viszont, hogy az egész metropoliszt a kietlenség uralja, Eddie-ék feltűnően gyorsan odaérnek a vasútállomáshoz. Szóval - még ha ismerősek is az utcák - tömegközlekedés, vagy más jármű hiányában elég gyorsan elértek céljukhoz. A szerző ezt részt egy kissé összecsapta, úgy érzem. Ettől eltekintve azonban az eddigi három kötet legmozgalmasabb története volt ez. Vajon felülmúlja-e ezt a negyedik?
