Az olvasással kapcsolatos sajátos bogaraim egyike (volt) az, hogy anélkül nem akarok egyetemi diplomát szerezni, hogy előtte el ne olvasnám Márai Sándor Egy polgár vallomásai c. regényét. Hogy miért épp ezt? Nehéz lenne pontosan megmondani. Elsősorban talán a címe miatt. Számomra az egyetemi diploma megléte feltételez egyfajta "értelmiségi létet", a "kiművelt emberfőt", vagy ha így jobban tetszik: a szó eredeti értelmében vett "polgári gondolkodást és életvitelt". Ez pedig a fenti kötet elolvasása nélkül nem lehet teljes - szerintem. Mint írtam, ezt pusztán a regény címe alapján gondoltam így, és mindenekelőtt a magam számára tartottam irányadónak. Azért volt ez a belső késztetésem arra, hogy elovassam a könyvet, mert valószínűleg hiányérzetem lett volna, ha úgy szerzek diplomát, hogy ennyi elolvasott kötet közül épp ez maradt ki. Különös? Az.
Mivel ezen sorok írásakor már csak napok kérdése, és államvizsgázni fogok, ezért úgy döntöttem, egyetemi éveim utolsó olvasmányaként nekilátok Márai egyik legfontosabb művének. A fentiekből kiindulva nem kis elvárásaim voltak vele szemben. Hogy a történet mennyire váltotta be ezeket, azt - bármilyen furcsának is tűnik - egyelőre nem tudom megítélni. Egyáltalán nem szokásom az ilyesmi, de miután befejeztem, erősen hajlottam arra, hogy elolvassak a műről néhány recenziót vagy kritikát az interneten, mert egyszerűen nem tudtam még önálló képet kialakítani róla. Végül nem olvastam utána, de ez azzal járt együtt, hogy a kép azóta sem lett sokkal tisztább.
Márait mindig is óvatosan kezeltem. A Füves könyv egy egész más kategória volt, azt hiszem, az a XX. századi magyar irodalom egyik remekműve - és ehhez kétség sem férhet. Ám Márai regényei... Ahhoz képest, hogy az irodalmi közvélemény szemében mennyire kiemelkedő pozíciót foglal el az író - nyilván nem alaptalanul -, művei rám még sem voltak túlságosan átütő hatással. Persze könnyen előfordulhat, hogy csak én nem nőttem még fel hozzájuk. (Ez egy örök dilemma egyébként: ha egy kötet nem nyeri el maradéktalanul a tetszésemet, sosem tudom eldönteni, hogy azért mert tényleg hagyott kívánni valót maga után, vagy csak én voltam túl kevés hozzá.)
A gyermekkort és Kassát taglaló első rész nagyon tetszett. A lejtmenet a második résszel indult: amennyire olvasmányos volt életének első időszaka, számomra annyira vontatottá váltak a felnőtt, fiatalkori éveket taglaló fejezetek. Mintha nem is ugyanaz az ember, de legalábbis nem ugyanakkor írta volna a mű első és második felét. Az első részben az olvasó betekintést nyerhet abból az életformából, amely a század eleji polgári réteget jellemezte, de a másodikban Márai egy huszárvágással véget vetett ennek: a társadalmi korképet felváltotta valami teljesen koncepciótlan útiregény. Fejezeteken keresztül mást sem lehetett olvasni, csak hogy össze-vissza utazgattak a feleségével. Nagyon untam. Megváltást csak az utolsó néhány oldal jelentett, amikor ismét visszaért Magyarországra. Hiába, mindenhol jó, de legjobb otthon.
Tényleg nem tudom eldönteni, hogy merre billen a mérleg nyelve ez esetben. Azt hiszem, mégiscsak el kell olvasnom azokat a recenziókat... Veszteni semmit nem fogok velük.
