Jellegét tekintve ezt a regényt leginkább Az alkimistához szokták hasonlítani, mert mindkettő egy-egy vándorutat ír le, de több azonosság kis túlzással nincs is köztük. Könnyen lehet persze, hogy csak én nem voltam a megfelelő passzban, amikor ezt olvastam, de hát akkor is! Néha olyan érzésem volt, mintha egy regénybe ékelt füves könyvet olvastam volna, néha meg mintha valami útleírással elegyített abszurd agykontroll-útmutatót. Ezek közül önmagukban eggyel sincs semmi bajom, de így összekutyulva borzalmas volt.
Alapvetően nyitott vagyok az ezoterika felé, ráadásul az európai világlátásomhoz képest igyekszem nagy türelemmel és megértéssel lenni a Dél-amerikai mítoszkör iránt, de mindaz, amit Coelho felvonultatott A zarándoklat-ban eléggé megfeküdte a gyomromat. Nagyon nem sikerült megtalánia a helyes arányt azok közt a vallásfilozófiai ágak közt, amelyek megjelennek a regényben. Ráadásul a vezetője, Petrus által tanított ilyen-olyan gyakorlatok csak rátettek erre egy lapáttal: engem kifejezetten idegesített ahogyan ezeket - mint valami használati útmutatót - beékelte a történetbe. Mégis mit hitt? Hogy a regény olvasása közben az emberek majd kedvet kapnak pl. "A KéK Gömb Szertatásának" elvégzéséhez? Ugyan már...
Nem tudom a keresztény egyházaknak milyen a viszonya az íróval, vagy adtak-e ki valamilyen állásfoglalást konkétan e regénye kapcsán, mindenesetre számomra eléggé vérlázítónak hatott, hogy egy nagymúltú keresztény zarándokutat úgy ír le, mint amely végigjárása során teljesen természetes, hogy folyamatos társalgási kapcsolata alakult ki a gonosszal. Érdekes...
Ez a kötet kész kínszenvedés volt! Végig azt vártam, hogy majd csak lesz benne valami fordulópont, de nem. Coelho a saját zarándoklatának történetét meséli el ebben, csakhogy ez engem a legkevésbbé sem érdekelt. A saját megélt tapasztalatait nyilván sokra tartja, de bármennyire is jó író, mindezeket elég szerencsétlenül sikerült csak könyv formájába átültetni.