Íme egy újabb történet, amit előbb láttam filmen, minthogy regény formájában elolvastam volna. Mentségemre szolgáljon, hogy a film előtt egyáltalán nem hallottam Douglas Adams-ről, se a Galaxis útikalauz stopposoknak c. regényéről, ez az egész jelenség valahogy elkerülte a figyelmemet. Aztán a 2005-ös Moziünnep alkalmával beültünk néhány ismerősömmel a filmre: ők nagyon lelkesek voltak, én meg amolyan "minden mindegy" jelleggel csatlakoztam hozzájuk. Emlékszem, akkor nem nagyon ragadott meg a történet.
Azóta eltelt bő négy év, és az utolsó egy-két hónapot leszámítva semmi érdemleges nem történt Útikalauz-ügyben. Ám az elmúlt időszakban valahogy több alkalommal is beszédtéma lett a kötet a környezetemben, mire én kedvet kaptam hozzá, hogy ismét megnézzem a filmet. Másodszorra már sokkal jobban tetszett! Igazából csak most értettem meg, mi miatt nem jött be korábban. A moziban anno eredeti nyelven, magyar felirattal néztük a filmet. Most viszont a szinkronizált változathoz volt szerencsém hozzájutni. Ég és föld a különbség a kettő között - némi meglepetésre - a szinkronos javára! Ha az ember nem ismeri előzőleg a történetet, akkor egyrészről idegenként mozog Douglas Adams különös világában, másrészről pedig így a feliratos verzióban bezavart a "narrátori hang". Szinkronizálva mindez nagyszerűen különvált egymástól, élvezhető lett a film, aminek eredményeként hatalmasakat röhögtem...
Ennek nyomán már kíváncsi voltam a kötetre is, de ha ez nem lett volna elég, még meg is ígértem az egyik Adams-hívő ismerősömnek, hogy mindenképpen elolvasom az Útikalauzt. Amikor kézbevettem a könyvet, leesett az állam: maga a regény mindössze 170 oldal volt, de a film megjelenése kapcsán színészi/forgatókönyvírói interjúkkal sikerült felturbózni kemény 250 oldalra az egészet.
Elkezdtem olvasni, és abban a helyzetben találtam magam, amiről korábbi bejegyzésekben már írtam a filmadatpációk kapcsán: ha az ember előbb nézi meg a filmet, a könyv olvasása során egyszerűen nem tud nem elvonatkozatni a mozi képi világától! Ahogy haladtam a regénnyel, fejezetről fejzetre azon járt az eszem, hogy az adott részt a filmben miként is oldották meg? Vagy a könyvhöz képest hol változtattak a filmen? Így viszont az olvasás élménye messze nem olyan, mint amikor az ember pusztán a képzelőrerjére kell, hogy hagyatkozzon.
Ha ettől a meglehetősen kellemetlen körülménytől megpróbálunk eltekinteni, akkor viszont határozottan jó véleménnyel vagyok úgy a regényről, mint a filmadaptációjáról! Műfaji kereteikhez képest mindkettő szerethető, aranyos munka. A fentiek alapján jótanácsként azonban mindenkinek azt ajánlom, hogy előbb olvasson, aztán filmezzen! Így e klassz történet kapcsán biztos megkíméli magát azoktól a felesleges köröktől, amiket én lefutottam. Szóval hajrá!
