Már az is sokatmondó tény, hogy több mint egy hét telt el a második Rejtő-könyvem elolvasása és e blogbejegyzés megírása közt. Becsületemre legyen mondva: kétszer megpróbáltam legalább elkezdeni az értékelés megírását, de mindhiába. Nagyjából ugyanazzal a problémával küszködök, amelyet már az előző alkalommal is felvázoltam: baromi nehéz érdemben bármit is írni egy olyan 150 oldalas kötetről, amely két történetet tartalmaz.
A Halál fia gyakorlatilag oldalszámra pontosan ugyanazt a sémát követte, mint az Akik életet cseréltek c. kötet. Két rövid történettel benne, melyek közül az első a címadó, és egy olyan fiatalember történetét meséli el, akit egy téves orvosi diagnózis nyomán halálosan betegnek nyilvánítanak. Makkegészséges hősünk erre elkeseredésében úgy dönt, ha már el kell távoznia az élők sorából, akkor azt úgy tegye, hogy menyasszonyát hátrahagyva bátran nézzen szembe a halállal, és beáll a francia légióba. Afrikába vezényelt csapata veszélyesebbnél veszélyesebb küldetéseken vesz részt, társai hullanak mellőle, mint a legyek, de ő - minden próbálkozása ellenére - csak nem tud meghalni a vérzivataros csatákban...
A másik történet A sárga garnizon volt a könyvben, amely más kiadásban megjelent önálló kötetként is. Talán ez volt a legmókásabb az eddig olvasott négy történet közül - de az is lehet, hogy így a "végére" sikerült csak igazán ráhangolódnom Rejtő stílusára. Szintén légiós történet, szintén szórakozott, de jóravaló karakterekkel, akik a katonaéletüket megunva, úgy döntenek, hogy végleg lelépnek az afrikai hőségből.
Klasszak voltak ezek a rövid történetek, de nem igazán tudtam mit kezdeni velük: a minden irodalmi művet valamilyen címkével ellátó, valamilyen fura mértékegység szerint minősítő agyam tanácstalanul merengett Rejtő Jenő munkái felett. Aztán lassan letisztult, milyen fiókba rakhatom be őket. Nem tudom, ki hogy van vele, de én, amikor valami hosszú és/vagy nehéz nyelvezetű könyvön vagyok túl, igényelem a laza, könnyed olvasmányokat, amiken nem kell különösebben gondolkodni, egyszerűen csak átadhatjuk magunkat velük az olvasás tiszta örömének. Rejtő könyvei önállóan - számomra - túl súlytalanok, de erre a célra több, mint tökéletesek! Amikor majd megcsömörlök egy-egy heteken keresztül olvasott regény vagy szakmai könyv után, kifejezetten jó lesz kivenni a könyvtárból egy-egy Rejtő-könyvet, hogy "tét nélkül" olvasgassak pár napon keresztül. Ha valaki hasonló "problémákkal küzd", annak is érdemes kipróbálnia: szerintem "áthidaló olvasmányokként" nagyszerű munkák lesznek majd Rejtő történetei!
