Az idei Ünnepi Könyvhét előtt vettem meg Baráth Katalin A fekete zongora c. regényét kifejezetten azzal a céllal, hogy a Vörösmarty téren dedikáltassam a szerzővel, még ha elolvasni nem is tudom majd rögtön. Sikerült aláíratni, és örömmel láttam, hogy Baráth Katalin egyértelműen a népszerűbb írók közé tartozott, folyamatosan sorban álltak az asztala előtt. Pár hónappal később tartottunk egy kerekasztal-beszélgetést a dabasi könyvtárban, amin - mások mellett - ő meghívottként, én pedig moderátorként vettem részt. Bár nem mondtam neki, de már akkor kellemetlen volt, hogy a nyári találkozásunk óta nem olvastam el a könyvét, így akkor eldöntöttem, hogy év végéig mindenképpen letudom A fekete zongorát.
A könyv egy krimisorozat első része, amiből ezzel együtt három kötet már megjelent, és jó eséllyel lesz még egy-kettő. Az 1900-as évek elején játszódó sorozatot a minden-lében-kanál eladó kisasszony, Dávid Veron személye fogja össze, az ő nyomozásait követhetjük figyelemmel benne. Több olyan értelmezéssel is találkoztam, hogy ez egy elsősorban női közönséget megcélzó krimifolyam, de őszintén szólva nekem nem ez a benyomásom támadt. Tény, hogy a főszereplő karaktere a korra nem jellemző önállósult, akaratos és keményfejű (éppen ezek miatt sokszor kifejezetten szórakoztató) fiatal nőt rejt, de a regény ettől még klasszikus krimi, megoldandó bűntényekkel a középpontjában.
A Délvidék egyik Tisza-parti településén, Ókanizsán járunk, ahol egy napon Vili, a város bolondja egy késsel a hátában bezuhan a helyi papír-írószer bolt ajtaján. A békés, nyugodt közösség élete egykettőre felbolydul a gyilkosság nyomán, elkezdődnek a találgatások, ám a hivatalos közegek persze képtelenek nyakon csípni a tettest. Idővel a holtestek száma gyarapszik, így Ókanizsa jó híre már Monarchia-szerte veszélybe kerül, távolról jött nyomozó segíti a vizsgálatot, de a köd csak lassan oszlik...
Engem valami olyasmi fogott meg ebben a könyvben, ami valószínűleg nagyon-nagyon keveseket: a helyszínek. A történet a szülővárosomtól, Zentától alig 20 kilométerre játszódik, emiatt több alkalommal is előkerül itt-ott a regényben. Kanizsát is elég jól ismerem, szinte magam előtt láttam az épülő Városházát vagy a templomot, miközben olvastam a könyvet. Nem akarok méltatlankodni, de ez a környék hosszú évtizedek óta eléggé "el van hanyagolva" a fősodratú irodalmi művekben, pedig gyönyörű szecessziós épületeivel, mozgalmas történelmi pillanataival ugyanolyan kiváló helyszíne lehet bármilyen régmúltban játszódó regénynek, mint akármelyik alföldi régió vagy kisváros.
Tudom, hogy ez keveseket érdekel, de ebből a szempontból igenis hiánypótló A fekete zongora: imádtam minden egyes jelenetet, amiben szóba került Zenta, és igenis hálás vagyok Baráth Katalinnak, hogy a helyszínválasztása által sokkal inkább a sajátomnak érezhettem ezt a történetet, mint egy akárhol másutt játszódó krimit. A szereplők szegedi látogatása szintén egy sor emléket ébresztett bennem, hiszen például egy évig azon a Boldogasszony sugárúton laktam kollégiumban, amin ők végigsétáltak. Ady Endre alakjának beemelése a regénybe remek volt, abszolút jól illeszkedett a történetbe, csak kissé sajnáltam, hogy - szó szerint - olyan gyorsan lelépett a színről.
Mindent összevetve klassz kis történet A fekete zongora, még ha nekem kicsit csavaros is volt a gyilkosságok rejtélyeinek megoldása. Szívesen olvastam, csak azt sajnálom, hogy a sorozat második része, A türkizkék hegedű már nem Ókanizsán játszódik - de ettől még természetesen el fogom olvasni azt is.
