Évekkel ezelőtt volt az egyetemen egy Ökopolitika c. kurzusom, ott hallottam először erről a könyvről. Ha a Néma tavasz egy lett volna a többi ajánlott szakirodalmi munka között, jó eséllyel nem marad meg az emlékezetemben, hiszen egy 1962-ben íródott környezeti-biológiai témájú műről van szó, ami így önmagában nem sok embert hoz lázba, köztük engem sem. A dolog akkor vált érdekessé - és ez a fülszövegből és az előszóból is kiderül -, amikor az oktató a könyv hatásáról, utóéletéről kezdett el beszélni - de ne szaladjunk ennyire előre.
Az 1940-es években a második világháború fegyverkezési versenye nem csak az atombomba kifejlesztésére irányult, hanem egy addig jóformán soha nem használt fegyvernem tökéletesítésére is: a mérges gázokra, a vegyi hadviselésre. Jelentős összegeket fordítottak - főleg az Egyesült Államokban - a minél hatékonyabb ideggázok kifejlesztésére, ami gyakorlatilag sikerült is, csak hogy idő közben véget ért a világháború. A vegyszergyártók nem keveset fektettek bele a kutatásokba, ami viszont így kidobott pénznek tűnt. Ekkor jött a nagy ötlet: mi lenne, ha ezeket a vegyszereket csökkentett koncentrációtartalom mellett a mezőgazdasági permetezésben, rovarirtóként használnák fel? Sok százmilliós üzletágról lévén szó, a lobbi és a propaganda beindult, a hatóságok pedig végül zöld jelzést adtak (érdekes, ahogy a technikák változtak az elmúlt bő fél évszázadban, de az alapvető mechanizmusok ugyanazok maradtak Amerikában).
A bajok már korán, az '50-es évek elején jelentkeztek: a kártevő rovarokon túl a pontatlan koncentrációtartalom miatt a lepermetezett területek állatvilága is drasztikusan csökkent, egyes populációk teljesen kihaltak a korábbi természetes élőhelyükről. A helyi farmerek és természetvédők persze felemelték a hangjukat, de nem sokat tehettek a tőkeerős nagyvállalatokkal szemben, hiszen azok sikeresen elhitették a közvéleménnyel, hogy csak elszigetelt esetekről van szó. A vegyszereket az évek során finomították, de valami továbbra sem stimmelt: egy-egy szúnyogirtó permetezés után volt, hogy egész megyék madárvilága pusztult ki: innen a kötet címe is, a madárcsicsergés nélküli néma tavasz.
A szerző, Rachel Carson alapvetően tengerbiológus volt, de annyira bosszantották a természeti környezetben okozott súlyos károk, hogy elkezdte kutatni a témát, és az 1950-es évtized már meglevő tapasztalataival esettanulmányok sokaságát gyűjtötte össze - végül pedig a nyilvánossághoz fordult. Sikere abban rejlett, hogy kollégáitól eltérően, a szélesebb közvélemény számára is érthetően fogalmazta meg hetente publikált újságcikkeit. Írásaiban következetesen harcolt egy bizonyos súlyosan mérgező vegyszer, a DDT és vegyületszármazékainak betiltásáért. Esettanulmányaiban drámai hangon, néhol szépirodalmi igényességgel írta meg a DDT katasztrofális hatásait. Az összefüggések gyorsan egyértelművé váltak az egyre szélesedő olvasótáborában: a permetezés után a vegyület a talajba került, onnan először a földben élő bogarak, giliszták szervezetébe, amiket ha megettek a madarak vagy rögtön kipusztulnak, vagy terméketlenné válnak. De a láncolat itt nem ért véget: a földbe került mérget ugyanis az eső, a talajvíz a folyók élővilágához is eljuttatta, így az az ottani halállományra is végzetes hatással volt, de megbetegítette vagy sterilizálta a folyó egyéb élővilágát is. A kérdés, amit Rachel Carson sorai között folyamatosan sugallt az olvasóinak az volt, hogy ha az érzékenyebb állatvilágra ilyen radikális hatással van a DDT, akkor az emberre hosszú távon milyen jövő vár? Mert hogy a permetezett területeken élő lakosok szervezetében ugyanúgy kimutatták a vegyületeket...
Egyébként is zajos visszhangot kiváltó újságcikkeit végül 1962-ben szerkesztette könyvvé: a Néma tavasznak elementáris erejű nemzetközi hatása lett. A kötet megjelenésének alapvető szerepe volt a környezetvédő civilszervezetek és az állami környezetvédelmi felügyeletek létrejöttében, a '60-as évek zöld mozgalmainak, majd az ezekből alakult zöld pártoknak a megszületésében. Carson - bár mellrákja miatt nem élhette meg -, de elérte célját: a DDT-t és a legtöbb származékát betiltották.
Valahol a könyv előszavában szerepel, hogy Rachel Carson sorsa és munkássága attól igazán különleges, hogy az ő példája bizonyítja igazán, miként tud akár egyetlen civil ember is óriási hatással lenni a világ alakulására. A fejezetek konkrét természeti, környezetvédelmi tanulságain túl ezért fontos könyv ez.
