Néhány hónappal ezelőtt egy ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy ajánlhat-e valamilyen regényt Wass Alberttől? Merthogy - mint mondta - szokta nézegetni a blogomat, de eddig soha nem látta, hogy Wass-kötetet olvastam volna. Lehet, hogy nincs egyedül ezzel az észrevételével, szóval magyarázatként hadd osszam meg a nagyérdeművel azt, amit neki is válaszoltam: ennek oka az, hogy a blogomat 2008 áprilisa óta vezetem, Wass Albert közel húsz könyvét pedig ezt megelőzően olvastam el. Egész pontosan tizenkilencet: ez a mostani elbeszéléseket tartalmazó gyűjteménye a huszadik.
Szép lett volna egy elemi erejű novellás kötettel jubilálni - de sajnos a hatás elmaradt. Pedig Wass Albert erős a novella műfajában is: a Valaki tévedett c. kötete nagyon megrendítő volt anno, és alkalomadtán el-elolvastam azóta is belőle egy-egy rövid történetet.
A Csoda történt írásait a Kráter Kiadó 2006-ban válogatta össze, tehát nem egy önálló Wass-kötet újra kiadásáról van szó. Többnyire folyóiratokban megjelent anyagokat tartalmaz, de találunk a gyűjteményben be nem fejezett kéziratot is. A kiadó annak idején úgy dobta piacra, mint "cenzúrázatlan novelláskötetet", fokozva ezzel is az olvasói várakozásokat (magamból kiindulva valószínűleg nem is sikertelenül), de nálam pont ezzel lőttek bakot, két ok miatt is.
Egyrészről a cenzúrázatlanság gyakorlatilag annyit fed, hogy a 17 történet közül van egy, amelyben Tőkés László neve egy korábbi kiadásban nem szerepelt, a Kráter Kiadó viszont - hűen az eredeti kézirathoz - beleírta a püspök nevét. Ennyi. Punktum. Amekkora hűhót csapott annak idején a Kráter ezzel, arra számítottam, hogy ezekben a történetekben Wass még a szokásosnál is nyíltabban, keresetlenebbül ír majd mindazokról a történelmi bűnökről, amelynek hírvivője lett az emigráció alatt.
Másrészről erősen kérdéses, hogy ezek novellák-e egyáltalán? Persze, van köztük az is. De a "cenzúrázatlanság" jegyében kissé furcsa volt mesét olvasni a birodalmát vesztett királyról, aki a szegény parasztra bízta a lányát, míg ő vissza nem szerzi országát... Ez a történet (meg még kettő-három) inkább A titokzatos őzbak című - egyébként remek - mesegyűjteménybe illetek volna. Más történeteknél az érződött, hogy a folyóiratok terjedelmi kötöttségei miatt az író egyszerűen nem tudta kibontani, vagy kellő árnyaltsággal érzékeltetni a mondandóját: több jó témájú történet véget ért két és fél oldal után, amiben szerintem se egy író, se egy olvasó nem tud elmélyedni.
Elolvasva a könyvet élek a gyanúperrel, hogy minden jó szándék (értsd: Wass Albert életművének lehetőleg minden elemére kiterjedő megismertetése) ellenére ez a kötet alapvetően kereskedelmi megfontolásból került kiadásra. A Kráternél összegereblyéztek száz oldalnyi, korábban újságokban megjelent írást, aztán novelláskötet címszó alatt piacra dobták. Gondolom, üzletileg sikeres volt, de ez a könyv jó példája annak, hogy egy irodalmi mű attól még nem lesz koherens, teljes egész, hogy szerkesztőként valaki fog x számú rövid történetet és egy borító közé préseli őket: én legalábbis nem találtam az összhangot köztük. Fogalmazhatnék úgy is: az elbeszélések önmagukban nem rosszak, de a kötet hagy kívánnivalót maga után.