Eredetileg valami politológiai szakirodalmat akartam olvasni. Aztán eszembe jutott, hogy nyár elején eljátszadoztam annak gondolatával, hogy elolvassam végre a Mesterségem a halál-t, így a szakirodalom helyett ez került a középpontba. Közben valamelyik nap beugrottam egy Alexandra könyvesboltba megvenni az új Tankcsapda-albumot, de hirtelen felindulásból még Stephen King Blaze c. új kötetét is betettem a kosaramba. Mivel a Merle-kötetet ezután már lusta voltam kivenni a könyvtárból, így a sajátos "Ki marad a végén?" játékom győztese King lett. Mondhatnám erre - részben tankcsapdás áthallással -, hogy az ember tervez, Isten végez.
Szóval King és a Blaze lett a befutó. Ha egész pontos akarok lenni, akkor nem is King, hanem Richard Bachman, hiszen ezt a korai időkből származó kötetét még ifjúkori álnevén jegyezte. A könyv hátoldali borítója szerint "...King álnéven is élete egyik legjobb művét írta meg". Ez persze önmagában nem jelent semmit, hiszen a kiadó azt ír a borítóra, amit csak akar. Ám még az ötvenedik oldal környékén tartottam, mikor egy ismerősöm "szakértői biztos forrásra" hivatkozva közölte: való igaz, hogy ez egy kissé más jellegű munka, mint az eddigiek, de pont emiatt különösen jó! Már abban az értelemben, hogy King 40-50 kiadott regény után is tudott még újítani. Hűha - gondoltam -, ez kezd izgalmas lenni...
Kiolvastam, és - legnagyobb sajnálatomra - azt kell, hogy írjam, hogy a tézis nem állja meg a helyét: King ugyanis nem tudott újítani. Az tény, hogy műfajilag ez sokkal inkább lélektani elemekkel megtűzdelt dráma, semmint klasszikus horrortörténet, így való igaz, hogy más, mint a többi. Hangulatában mindenképpen. Ám ettől még elcsépelt, szürke és kiszámítható is. Ha egy másik hasonló stílusú King-regénnyel kell összevetnem, akkor azt mondom, hogy az Atlantisz gyermekeihez képest ez egy B-kategóriás alibi munka. A két könyv magyar kiadása közt van közel 400 oldalnyi különbség az Atlantisz gyermekei javára, és szerintem ebbe bukott bele az új kötet: 250 oldalból ki lehet hozni egy klassz krimit, vagy horrort - de egy jó drámát semmiképpen sem. Egyszer el lehet olvasni, de kétlem, hogy sokak kedvence lesz majd ez a mű. Ezzel gyakorlatilag rövidre is zárhatjuk a szellemileg sérült gyermekrabló targikus történetének értékelését.
Mielőtt azonban habzó szájjal nekem esnének a begyöpesedett agyú King-rajongók (azért mókás ez a szóösszetétel, mert sok szempontból én is közéjük tartozom), azt azért hadd tisztázzam, hogy nem magát King-et akartam temetni ezzel a bejegyzéssel! A Blaze, mint kötet egy vakvágány. Szerintem. Ettől függetlenül, simán benne van a pakliban, hogy King épp' ezen sorok írásakor is egy olyan regényén dolgozik, ami után az olvasók tömegesen dobják majd a sarokba a Végítélet-et, hogy csak a nagy kedvencemet említsem. Ki tudhatja? Én pont ezért fogom ezután is elolvasni minden új munkáját... De addig többek közt még itt lesz a Mesterségem a halál, és jó néhány szakirodalmi munka is.
