A Robinson Crusoe egyike volt azon köteteknek, amelyeket anno félbehagytam. Nagyjából egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan regény volt az életemben, ami hasonló sorsra jutott, de annyi biztos hogy ez közéjük tartozott. Részben ezért vettem ismét elő, részben a rövid terjedelme miatt, részben pedig azért, mert egy ideje már foglalkoztatott annak a gondolata, hogy újra kellene olvasni egy-két ifjúsági regényt: egyszerűen kíváncsi voltam rá, hogy felnőtt fejjel mennyiben adnak vagy jelentenek mást, mint mondjuk általános iskolás koromban.

A helyzet az, hogy huszonöt éves fejjel a XXI. század elején ezt a majd' háromszáz éves regényt - már bocsánat - nagyon gagyinak találtam. Egy 1974-es kiadást olvastam (kemény borítós családi darab, szóval jó eséllyel még a gyerekeim is ezt forgatják majd), amelynek a fülszövege szerint annak ellenére vált az ifjúsági irodalom egyik kultikus alkotásává, hogy Daniel Defoe eredetileg felnőtteknek szánta a történetet. Jó ifjúsági irodalmat írni nyilván embert próbáló feladat, mert felnőttként - gondolom - kifejezetten nehéz egy olyan világot teremteni, amelyet a 10-12-14 évesek is a magukénak éreznek. A kérdés a Robinson Crusoe esetében inkább az, hogy egy alapvetően felnőtteket megcélzó, de felszínes és összecsapott regény lehet-e jó ifjúsági mű?

Tekintve, hogy a pedagógusok évtizedek óta kötelező olvasmányként adják fel a diákok számára, illik azt válaszolni erre, hogy igen. Az egyszerű mondatszerkezetek, az egyszerű karakterek, a történetben megjelenő élethelyzetekre adott egyszerű válaszok és - úgy általában - az egysíkú történet miatt könnyen olvasható, értelmezhető valamint elemezhető egy általános kisiskolásnak.

Felnőttként - minden ordító írástechnikai gyengesége ellenére - azonban más fogott meg a műben. Robinson helyzetét tovább gondolva és átültetve a mai környezetbe, kissé ijesztő az a felismerés, hogy a technikai vívmányoknak való kiszolgáltatottságunk miatt a mai ember gyakorlatilag életképtelen lenne egy lakatlan szigeten a XVII. századi társához képest. A tömeggyártás nyomán szinte mindent készen kapunk, a kétkezi munka által teremtett eszközök már csak a hobbi barkácsolók műhelyeiben születnek. Ha Robinsonhoz hasonlóan ma egy civilizált nagyvárosi férfi partra vetődne egy lakatlan szigeten, szinte biztos, hogy heteken belül elpusztulna, nem hogy évtizedekig húzza ott egyedül...

Visszatérve a regényre: ha valaki kora ifjúságának legjelentősebb olvasmányélményei közé sorolja, annak azt javaslom, őrizze meg továbbra is így az emlékeiben, és lehetőleg soha többé ne vegye kézbe! Aki kísérletezőbb típus, vállalja az illúziórombolás kockázatát, és szívesen összehasonlítaná felnőttként a kötetet azzal a képpel, ami évekig élt benne róla, az kerítsen rá sort valamikor. Biztos tanulságos lesz.