Ha Stephen Kingről van szó, ugyanolyan lelkesedéssel várom az új megjelenéseket, mint amennyire szeretem a régi könyveit. Ezzel párhuzamosan viszont egyre inkább felhúzom magam azon, ha egy-egy új regény kapcsán az örök-fintorgó kritikusok rázendítenek a már tíz éve is unalmasnak talált "régen sokkal jobb volt" kánonra. Basszus! Ez a pasas még ha nem is egy Nobel-várományos, de vitathatatlanul az egyik legnagyobb hatású kortárs szerző, ők meg egyre-másra azon röfögnek, hogy mi miért nem jó épp a regényeiben. Amikor először elolvastam a 11/22/63 ismertetőjét, arra gondoltam, legalább most csönd lesz. Olyan alapötlettel rukkolt ugyanis elő a Mester, amivel a sokéves karrierje alatt - érdekes módon - még nem: az időutazással.
King jó érzékkel egy olyan eseményhez - a Kennedy-gyilkossághoz - kötötte a regény cselekményét, amely megválaszolatlan kérdéseinek sorával évtizedek óta foglalkoztatja Amerika és a világ közvéleményét. A történet főszereplője egy kisvárosi angol tanár, akinek gyökeresen megváltozik az élete azzal, hogy haldokló barátja felfedi neki, hogyan juthat vissza a múltba. A lehetőséghez feladat is társul: Jakenek meg kell akadályoznia Kennedy elnök 1963-as meggyilkolását, elejét véve ezzel egy sor más tragikus eseménynek.
Az időutazás mindig is izgalmas fikciós téma volt, de nagyon nehéz kikezdhetetlen történetet kerekíteni belőle, mert az ide-oda ugrálással törvényszerűen felbukkanó logikai bukfencek egyre jobban alááshatják az egyébként jobb sorsra érdemes sztorit. King a 11/22/63-ban kreatívan hidalta át ezt a problémát, így a történet felépítésére gyakorlatilag nem lehet panasz: könnyen követhető, érthető cselekménye van a bő 1100 oldalas, dupla kötetes regénynek.
Bár King sosem titkolta Demokrata párti elköteleződését és a témából is logikusan következne, hogy ez egy politikai regény legyen, ennek igazából nyoma sincs. A fókusz mindvégig a merénylőn, Lee Harvey Oswaldon van, Kennedy személyesen föl sem tűnik a regényben. Ami viszont nagyon is jelen van, az a JFK személyét körüllengő erőteljes kultusz. Ez egyrészről érthető, hiszen már életében is egyfajta szexszimbólumnak számított a női szavazók körében, és vitathatatlan érdemei vannak a kubai rakétaválság kezelésében; másrészről viszont az is tény, hogy politikai teljesítménye - a fenn említetteken túl - erősen megkérdőjelezhető. Szerencsésebb lett volna tehát egy kissé földhöz ragadtabb képet festeni róla, de ez végül is bocsánatos bűn.
Akadt, aki szóvá tette, hogy Oswaldra túl sok figyelmet fordított King a regényben, és emiatt egy ponton túl vontatottá válik a történet, de aki ismeri King érdeklődését a (sorozat)gyilkosok iránt, annak egyáltalán nem meglepő, hogy miért a merénylő körül zajlik a regény fő cselekménye.
Ha most kezdeném el olvasni a kötetet, elöljáróban annyit mindenképpen megtennék, hogy alaposabban utánajárnék Kennedy-nek, és az 1963-as merénylet részleteinek a neten, mert így sok olyan apró részlet is érdekességként jelenne meg a regényben, amik fölött olvasás közben simán átsiklottam. Szóval aki majd csak ezután veszi kézbe a könyvet, nézzen kicsit alaposabban utána a történelmi előzményeknek. Egyébként is klassz regény a 11/22/63, de így még élvezetesebb lehet majd.
