Először valami rendkívül hatásvadász szöveget akartam bepötyögni ehhez a könyvhöz. El is kezdtem, de eléggé művire sikeredett. Illetve könnyen lehet, hogy valaki más blogjában jól mutatott volna, de két bekezdés után rá kellett jöjjek, hogy ez nem az én stílusom. Erőltetettnek éreztem, így kitöröltem az egészet. Így az alábbiakban a kevésbé (vagy egyáltalán nem) hatásvadász verzió következik.
Azt az első változatban is leírtam, hogy a Mesterségem a halál egy olyan munka, amit jó ha előbb-utóbb mindenki elolvas. Méghozzá azért, mert egy olyan kötetről van szó, amely túlmutat a regényben elmesélt történeten: számomra pont azt tette igazán jóvá, hogy nem pusztán egy holocaust műről van szó, hanem egy olyan könyvről, ami - úgy általában - a totalitárius diktatúrák működési mechanizmusát írja le. Érdekessége, hogy mindezt "belülről", az auschwitzi koncentrációs tábor vezetőjének szemszögéből teszi, egyes szám első személyben. Érdeme pedig kétségkívül az, hogy a regény stílusa mindvégig leíró, dokumentarista jellegű, és mentes mindenféle indulattól vagy elfogultságtól. Ez annak tükrében meglepő igazán, hogy Robert Merle tagja volt az nácizmustól ideológiailag fényévnyire levő Francia Kommunista Pártnak. Hogy egy szélsőbaloldali nézeteket valló író miként képes ilyen szinten elfogulatlan kötetet írni a nácizmus haláltáborának mindennapjairól, az számomra rejtély. Ám ahogy utánanéztem a neten, nem vagyok ezzel egyedül. Mindenesetre ez igencsak tiszteletreméltó teljesítmény.
Ha jobban belegondolok, lényegében pont ettől a stílustól lesz ez a regény igazán dermesztő. A hideg futkos a hátamon, ha belegondolok, hogy statisztikákon alapuló józan racionalitással úgyanúgy meg lehet szerveni egy haláltábor életét (igen, tudom, hogy elég súlyos képzavart sikerült összehoznom ezzel a a szókapcsolattal, dehát ez van), mintha csak egy konzervgyár működési ütemtervét állítaná össze az ember. Valószínűleg azonban messze nem váltott volna ki a regény ilyen hatást, ha Merle szerzőként állást foglal, vagy ítélkezik könyvének szereplői felett.
A regény évtizedek óta tartó sikerének, és elismertségének azonban van még egy fontos eleme: az, hogy rendkívül olvasmányos. A XX. századi totalitárius diktatúrák kialakulása, működ(tet)ése egy sor filozófiai kérdést vetett fel az emberiségnek, és ha ehhez hozzáadjuk azt a sokkot, amit okoztak egy-egy generáció életében, akkor annyira nem meglepő, hogy az ezekkel foglalkozó szépirodalmi művek is többnyire nehézkes, összetett gondolatmenetű munkák. Számomra George Orwell 1984 c. regénye az etalon, de hozzá képest a Mesterségem a halál jólval gördülékenyebb és kevésbé áthallásos könyv.
Csak ismételni tudom magam: aki még nem olvasta, szakítson rá időt valamikor a közeljövőben, mert nagyon nagy hatású, remek kötetről van szó! Nekem ez volt az első Merle-regényem, de a fentiek alapján talán nem meglepő, ha azt írom, hogy korán sem az utolsó.
