Ahhoz képest, hogy mekkora lendülettel olvastam ezt a regényt, elég nehezen szántam rá magam, hogy megírjam végre a hozzá tartozó bejegyést is. Pedig egyáltalán nem volt rossz a kötet! Érdekes, hogy a Tamás bátya kunyhója mára ifjúsági irodalommá "degradálódott", miközben a fülszöveg szerint korának egyik leghevesebb indulatait kiváltó politikai vitairata volt. Ebben könnyen lehet valami, hiszen évekkel ezelőtt néztem egy, az amerikai polgárháborúról szóló kosztümös filmet, amiben egy rövid utalás erejéig szóba is hozták: két déli hölgy suttogott felháborodva a szerzőről, Harriet Beecher-Stowe-ról. Más idők voltak, az biztos.
Az diákirodalmi jelleget sem nehéz azonban megérteni. Az írónő ugyanis olyan mézes-mázos stílusban veti papírra az elnyomott feketék mindennapjait, hogy mai fejjel elég nehéz meglátni benne az abolicionista (a rabszolgaság intézményének eltörléséért küzdő) mozgalom rettenthetetlen harcosát. Jól mutatja ez is, hogy mennyivel alacsonyabban volt akkortájt a polgárok ingerküszöbe: ami a XIX. században simán kiverte a biztosítékot meglett emberek között, azt a XXI.-ben ifjúsági olvasmányként tanítják. Ennek azért megvan a maga diszkrét bája.
Ahogy annak is, hogy a Móra Könyvkiadó 1974-es kiadásának utószavában még lazán lenégerezik a manapság már politikailag korrekten csak feketéknek vagy színesbőrűeknek definált etnikumot. Ezt a tényt - mindenféle történelmi összefüggésével együtt - nem árt, ha emésztjük még egy darabig.
Kicsit elkanyarodtunk. Aki a fenti bekezdések alapján valami kiálltványszerűségre gondol, az téved. Ahogy az elején írtam, ez egy regény, kérem. Méghozzá elég jó. Több szálon futó, gördülékeny történetfolyammal, korának megfelelő olvasmányos stílusban - szóval nagyjából minden adott. Ami zavart benne, azt részben már érintettem: ha kritikát fogalmazok meg a fennálló igazságtalan rendszer ellen, akkor inkább veretes hangvételű, naturalista történetet írok, nem pedig romantikus elemekkel tüzdelt hőskölteményt vagy mesét. Ezt azonban tudjuk be a Beecher-Stowe-ban is dolgozó női empátiának: a politikai kakaskodás azóta is, de akkor még különösen a férfiak sajátossága volt. Ezen felül azonban zavaró volt az is, ahogyan a szerző egy-egy fejezet végén a történetmesélésből kilépve, megszólította az olvasót, ezzel ugyanis kizökkentett abból a világból, amelyben addig meglehetősen jól kalauzolt.
Maga a történet nagyjából közismert, így én sem részleteném: egy eladósodott amerikai család kénytelen megválni leghűségesebb, legértékesebb rabszolgájától, aki az évek során keresztényi alázatával kivívta fekete közössége nagyrabecsülését is. Tamás elfogadja a sorsát, de vele párhuzamosan egy kisgyermekes fiatal pár inkább a kitörést, az északra menekülést választja. Két különböző irány, két különböző sors, két különböző befejezés. Aki még nem tette, olvassa el!
