Korábban nem volt semmilyen közöm a pszichológiához. Az emberi természet, az emberi kapcsolatok, vagy a különböző függőségek mindig is foglalkoztattak, bár annyira sohasem, hogy szakirodalmi szinten is utánnaolvassak ezeknek. Csernus korábbi televíziós műsorából sem láttam többet négy-öt adásnál, szóval messze nem tartoztam a törzsközönségéhez. (Bár van a környezetemben olyan személy, aki ezek hatására döntött úgy, hogy a gimi után pszichológiára jelentkezik.) Pár hónappal ezelőtt azonban megszereztem A nő c. munkájának hangoskönyv változatát, végighallgattam, és nagyon megfogott! Mármint a hangoskönyv, nem pedig a szerzője.

Ez utóbbi mondat talán poénosnak tűnik, de nem annak szántam. Azért tartom fontosnak kiemelni ezt, mert igen csak fellelkesültem a A nő néhány megállapításán, pontosabban azon a felismerésen, hogy a könyvben felsorolt élethelyzetek jócskán akadnak a közvetlen környezetemben is. Szóval ajánlottam pár személynek, akik közül nem egy azzal utasított vissza, hogy - sarkítok - a Csernus egy arrogáns pöcs, aki félistennek hiszi magát, így nem is kíváncsi rá. Szerintem ez minimum szűklátókörűségre vall: még ha igaza is van valakinek ebben a tekintetben, akkor is elköveti azt a komoly hibát, hogy nem képes különválasztani a személyt és annak szellemi termékét. Lehet a Csernus egy arrogáns pöcs (nem ismerem persze, de kétlem, hogy az lenne), de attól még írhat hasznos és fontos dolgokat, nem? Na ugye...

Szóval engem a könyvében leírtak fogtak meg, és elég egyértelmű volt, hogy ezek után elolvasom a párját is, A férfi c. munkát. Megtörtént. A legfeltűnőbb különbség a kettő közt, hogy A férfi stílusában jóval visszafogotabb, konszolidáltabb munka. Kétség kívül tanulságos, de messze nem olyan "vagdalózó" hangnemű, mint A nő. Hogy ez előnye, vagy hátránya-e, azt nem tudom, csak mint tényt írtam le. Ezt leszámítva azonban ugyanolyan közérthető, olvasmányos kötet, mint az elődje. Nagy baj nem lehet belőle, ha valaki veszi a fáradtságot, és elolvassa.

Azt nehezményeztem csak, hogy - ugyanúgy mint A nő esetében - a kötet elsősorban bizonyos élethelyzetek, emberi kapcsolatrendszerek leírására szorítkozik. Ez sokat segíthet az olvasónak abban, hogy adott esetben ráeszméljen a saját helyzetére (önmagában persze ez sem kevés), de mindkét könyv elenyésző mértékben ad csak támpontokat arra vonatkozóan, hogy ezeken hogyan lendüljön túl az olvasó. Magyarul a kötetek által azt felismerheted, hogy mekkora szarban vagy, de azt már kevésbé tudod meg, hogy miként mássz ki belőle. Ezt kifejthette volna bővebben is a szerző.

Hogy az egyértelműen nagyközönségnek íródott, közérthető nyelvezetű kötetek mennyire számítanak szakirodalmi munkáknak, számomra nem világos. Sok szakmabeli támadja Csernust emiatt, nekem mindenesetre nem tisztem ezt eldönteni. Annyi biztos, hogy a pszichológiai tankönyvek és segédanyagok felépítése jóval rétegzettebb, hogy a stílusukról már ne is beszéljünk. Mindezt azért állítom, mert a könyvei nyomán kedvet kaptam ehhez a témához, és a következő blogbejegyzés is ehhez kapcsolódik majd... A pontos részletekről hamarosan, addig is tessék lelkesen olvasni!