Ahhoz képest, hogy egy korábbi bejegyzésemben már hivatkoztam rá, csak most olvastam először krimit Agatha Christie-től. A budapesti vendéglátóm könyvei közt bukkantam rá a hétvégén, és tegnap este amolyan "hirtelen felindulásból" döntöttem úgy, hogy elkezdem olvasni. És hogy mennyire nincsenek véletlenek? Leginkább én lepődtem meg, amikor ma délelőtt a hvg.hu oldalát böngészve leesett, hogy a szerzőnő napra pontosan százhúsz éve született. A remek kis cikkért KATT IDE!
Szóval nem az évfordulóra volt betervezve a regény, de örülök, hogy végül így összejöttek a dolgok. Az igazság az, hogy pár hete láttam a Gyilkosság az Orient expresszen filmváltozatának ajánlóját a TV-ben, és akkor futott át az agyamon, hogy jó volna végre ezt is elolvasni, de mivel Agatha Christie-kötet akkor konkrétan még nem volt a kezem ügyében, így nem is foglalkoztam komolyabban vele. Amikor megláttam a hétvégén az ismerősöm polcán, gondoltam, addig élek a lehetőséggel, amíg itt vagyok nála.
A legmeghatározóbb élmény a kötettel kapcsolatban az volt, hogy milyen elképesztően gyorsan lehet haladni vele. Bár alapvetően nem olvasok gyorsan, de összességében így sem kellett szerintem nyolc óra hozzá, hogy eljussak a végéig. Egy olyan krimiről van szó ugyanis, amely gyakorlatilag párbeszédek sorozatából áll, leíró prózai rész szinte egyáltalán nincs benne. A témája mellett nyilván emiatt is számít "könnyed olvasmánynak" Agatha Christie több krimijéhez hasonlóan ez a kötet is.
Már a címében benne van az alapkonfliktus: az Isztambul és London közt közlekedő Orient expresszen meggyilkolnak valakit, ráadásul a vonat a hatalmas hóviharok miatt megállni kényszerül két állomás közt - mint kiderül, a gyilkossal a fedélzetén. Az utasok közt van azonban Hercule Poirot, a kis belga mesterdetektív is, aki nekiáll felgöngyölíteni a szálakat. És ahogy az egyes részletek napvilágra kerülésével az olvasó számára minél zavarosabb az ügy, Poirot annál eltökéltebben dolgozik a lehetséges megoldásokon. Közben persze mi is találgatunk, jönnek az érvek pro és kontra az egyes gyanúsítottak kapcsán, aztán a végén Agatha Christie valami olyasmit hoz ki az egészből, amire csak nagyon kevesen gondolhattak a legelején.
A fentebb írt HVG-s cikk említi meg, hogy a szerzőnő krimijei talán azért válhattak ennyire népszerűvé, mert úgy volt képes lényegében megfejthetetlen történeteket kreálni, hogy közben minden információt megadott az olvasók számára, amellyel ők maguk is megoldhatták volna ezeket az ügyeket. Ezt a tételt a Gyilkosság az Orient expresszen is igazolja. A regény klassz, de ezzel együtt is jó, ha a helyén kezeljük: egy hétvégi kikapcsolódáshoz ideális könnyed krimiről van szó, és nem a irodalmi magas kultúra ékkövéről.