Egyre csak azon gondolkodom, hogy francba került ez a kötet a látóterembe, de nem tudok rájönni, akár hogy is erőltetem az agyam. A kormányőrök világát mindig is körbelengte némi titokzatosság, és mint ilyen, egyszerűen kíváncsi voltam, érdekelt a téma - de hogy miként bukkantam a könyvre, az utólag már számomra is rejtély.
Amikor belelapoztam kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy ez nem valami oknyomozói stílusban írt "Lerántjuk a leplet!"-típusú könyv, hanem egy többszereplős interjúkötet. Az interjúalanyok a Köztársasági Őrezred vezetői, a kiemelt biztosításban részesülő közjogi méltóságok (államfő, kormányfő, házelnök, LB elnök) védelmének irányítói, illetve egy-két közszereplő.
Önmagában nem lenne rossz ez a könyv, de van néhány olyan rendkívül szembetűnő gyengesége, ami miatt nem tudom rá nyugodt szívvel azt mondani, hogy jó kötet. Kezdjük mindjárt az alcímmel: A kormányőrök titokzatos világának kulisszatitkai. A képekkel gazdagon illusztrált bő 260 oldalon sok mindenről esik szó - de kulisszatitkokról pont nem. Logikusan végiggondolva ez érthető is, hiszen az állami vezetőket védő testőrök (hogy a pontos megfogalmazást használjam: személyi biztosítók) akkor tudják garantálni a biztonságot, ha munkájukba az arra szakavatottakon kívül más nem lát be. Azonban ezzel együtt is könnyen lehet olyan érzése az olvasónak, hogy őt bizony átverték: nem azt adja a könyv, amit a hatásvadász borító ígért.
Nem tudom, kicsoda a könyv szerzője, Dr. Ambrus Péter, hiszen előzőleg nem hallottam róla, annyi azonban kiderült a könyvből, hogy szakmabeli és korábban már írt két kötetet: egyet a kommandósokról, egyet pedig Hofi Gézáról. WTF?! Elolvasva Az igazi testőrök c. munkáját élek a gyanúperrel, hogy az interjúzás nem feltétlenül Dr. Ambrus műfaja. Több esetben - főleg a kötet első beszélgetéseiben - előfordult, hogy össze-vissza csapongó kérdéseket szegezett az interjúalanyoknak, így esély sem volt rá, hogy kialakuljon valamifajta íve a beszélgetéseknek.
Érthetetlen számomra az is, hogy a Köztársasági Őrezred parancsnokával készített interjú során miért kellett tizenkét oldalon keresztül taglalni azt, hogy milyen karriert futott be a pozíció betöltéséig? Biztos meghúzódik emögött az, hogy az embert is bemutassa, ne csak parancsnokot, de ez a könyv témája szempontjából teljesen irreleváns volt, és tizenkét oldalon keresztül rém unalmas is.
Minden interjút egy-egy - az adott személyhez köthető - fotósorozat zár le: parancsnokok, ahogy átveszik a kinevezéseiket; testőrök munka közben, ahogy alakzatban kísérik a külföldi delegáció tagjait, stb. Amint említettem, a szerző megszólaltat a kötetben három (a kézirat lezárásakor még hivatalban levő) védett személyt is: Gyurcsány Ferencet és feleségét, valamint Szili Katalin akkori házelnököt. A politikusok interjúit követő fotósorozat képei közt többnek az égvilágon semmi köze nincs a könyv témájához, a testőri hivatáshoz: Szili Katalin kettesben mosolyog a lányával vagy a kutyáival játszik, esetleg a Gyurcsány-család meghitten teázik Tony Blairrel karácsonykor. Ezeken a képeket még csak mutatóban sincsenek testőrök, tehát illusztrációs célt biztos nem szolgálnak - ellenben erősen kampányszagúak. A könyv szerkesztője elég csapnivaló munkát végzett, én ezeket gondolkodás nélkül kivágtam volna.
De hogy ne csak ócsároljam a kötetet: a benne megszólaló testőrök, illetve vezetőik munkájukat vérprofi módon végző, elhivatott és áldozatkész szakemberek hatását keltették, akikkel nem szívesen kerülnék összetűzésbe. Válaszaikból egy olyan Köztársasági Őrezred képe rajzolódott ki, amelynek nyelveket beszélő, magasan kvalifikált munkatársai világszínvonalú védelmet tudnak biztosítani akár a hazai, akár az ide látogató nemzetközi állami vezetők számára. Állandó, fokozott figyelmet igénylő munka az övéké, amelyben nem lehet hibázni: nincs könnyű dolguk. Épp ezért érdemelnek vitathatatlan elismerést tőlünk, civilektől.
