Franz Kafka nem egyszerű eset. Elbeszélései, esszéi mellett három regényt írt összesen: A Kastélyhoz és A perhez hasonlóan az Amerika című munkáját sem fejezte be. A XX. századi ember számkivetettségét, kiszolgáltatottságát és ebből eredő szorongásait írta le már-már gusztustalan részletességgel műveiben. Pontosítsunk: ez elsősorban A kastélyra és A perre igaz. Az Amerika bár szintén ezt a témát járja körül, mégis nagyságrendekkel könnyebb olvasmány, mondhatni a másik kettőhöz képest üdítő kivételnek hat.
A könyvtárból kölcsönöztem ki a Magvető Kiadó egy 1967-es kiadását (merthogy csak ez volt). Erre azért térek ki külön, mert a könyv "Előszó" gyanánt egy ideológiai szösszenettel nyitott, amelyben a fordító 36 oldalon keresztül (ami abszolút rekord eddigi olvasmányaim sorában) ecsetelte, hogy az Amerika oldalain megjelenő kafkai "életérzés" lényegében az imperialista nyugat embertelenségéről kívánja lerántani a leplet. És lám milyen jó nekünk itt a Legvidámabb Barakkban, blablabla... Még ennyi év távlatából is inkább szánalmas volt, mint vicces.
Maga a regény egy Karl Rossman nevű fiatalember életét meséli el az Újvilágban. Egy családon belüli ballépés miatt szülei tanácsára úgy dönt, hogy új életet kezd ezen az ismeretlen kontinensen. Az fiú bizonytalan helyzete a megérkezést követően szerencsés fordulatot vesz: politikus-üzletember nagybátyja (akivel a család régóta nem tartotta a kapcsolatot) rátalál és felkarolja. Nála lakik, magánoktatók tanítják, és nagybátyja lassan bevonja az üzleti ügyeibe is. Egy napon azonban a nagybácsi egyik üzleti partnere meghívja Karlt a vidéki birtokára, aki - a nagybácsi kérése ellenére - elfogadja a meghívást. Emiatt a gazdag és befolyásos családtag leveszi kezét a fiúról: gyakorlatilag kitagadja, és kiadja útját. Innen kezdődik a lejtmenet: először rossz társaságba keveredik, majd liftes fiú lesz egy szállodában, ahonnan pont kétes múltú barátai miatt rúgják ki, összetűzésbe kerül a hatóságokkal is, fogságba esik, stb... A regény ott szakad meg, hogy Karl egy vándorcirkuszhoz csapódik, akikkel elindul az ország másik felébe.
Kafka írásaira leginkább az a megfoghatatlan álomszerűség jellemző, ami állandóan körülveszi főszereplőinek életét. Regényei egytől egyig olyanok, mint amikor az ember valami furcsa álmot álmodik, amit nem képes befolyásolni. Sokszor jelennek meg benne túlzó, vagy irracionális dolgok, az önmagukért kiállni nem képes, naiv szereplői pedig a helyzetek többségét nem úgy kezelik, ahogy azt az olvasó tenné helyettük. Épp emiatt szinte lehetetlen azonosulni Kafka karatereivel - nekem legalábbis nagyon nem ment. Ezzel együtt is három regénye közül az Amerika a "legemberbarátabb": aki ki szeretné olvasni a kafkai életművet, az ezzel a történettel kezdjen! Az már csak az én pechem, hogy nekem ez pont a utolsó volt.
