A 2011-es esztendő első negyedéve sajnos nem az olvasás jegyében telt nálam, emiatt értelemszerűen behalt a könyves blogom is. Az elmúlt hetekben jutottam el odáig, hogy sűrűbben forgassam az éppen aktuális köteteimet, és ne csak imitáljam az olvasást - de egyenlőre nem vitt rá a lélek, hogy blogbejegyzést is írjak a már kiolvasottakról. Na, talán majd most.
Ha valaki a fenti cím kapcsán azt hitte, hogy írói babérokra kívánok törni, azt el kell, hogy szomorítsam: nem, határozottan nem azzal a céllal kezdtem el olvasni az Alexander Steele által szerkesztett Kezdő írók kézikönyvét, mert a mélyen szunnyadó írói tehetségem most elemi erővel tört volna a felszínre. Az ok ennél sokkal prózaibb volt: az itteni blog bejegyzéseim minőségén szerettem volna javítani azáltal, hogy elolvasom ezt kötetet. Azt reméltem ugyanis, hogy általa betekintést nyerhetek az írói mesterség kulisszatitkaiba, ráirányítja a figyelmemet olyan elemekre, amik fölött korábban átsiklottam. Ha tudom, hogyan kell jól megírni egy regényt, akkor nem csak egy, a történetre figyelő laikus olvasó leszek, hanem olyan valaki, aki a részletekre is ügyel, és azok alapján alaposabban meg tudja ítélni, hogy milyen az adott kötet - gondoltam. Lényegében azt vártam ettől a könyvtől, hogy megmutatja mitől jó vagy éppen rossz egy regény.
És hogy beváltotta-e a Kezdő írók kézikönyve a hozzá fűzött reményeimet? Igen is, meg nem is. Igen, mivel azt gondolom, hogy olvasmányos és viszonylag könnyed hangvétele ellenére ez egy komoly, használható könyv. Ahogy Natasha is fogalmazott, nem kell rá Szentírásként tekinteni, de alapnak, kiindulópontnak jó. Még akkor is - mint esetemben -, ha az embernek nincsenek írói ambíciói.
Annyiban viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy mivel egy antológiáról van szó, a más-más szerzők által írt egyes fejezetek közt relatíve nagy különbség van: Alexander Steele szerkesztői teljesítménye sokat vesztett a hatékonyságából a könyv utolsó harmadára. A regényírás tartalmi kérdéseit boncolgató utolsó fejezeteket nem igazán sikerült összefésülnie a korábbiakkal, így felüdülést már csak azok a részek hoztak a végére, amikor a kész regény menedzseléséről, pénzzé tételéről volt szó benne.
Az eredeti kiindulóponthoz visszatérve, ha felteszem magamnak azt a kérdést, hogy a blog szempontjából hasznos volt-e elolvasni a könyvet, sajnos azt kell, hogy írjam, hogy egyelőre nem. Erről viszont egyértelműen én tehetek: több mint két hónapig szenvedtem ugyanis ezzel a bő háromszáz oldalas könyvvel, és ez idő alatt tartalmilag teljesen szétesett a mű. Egy idő után már úgy voltam vele, hogy kevésbé érdekel, hogy mi van konkrétan benne - csak legyek már túl rajta. Mindez azonban nem könyvnek volt köszönhető, egyszerűen csak én nem voltam jó passzban az olvasásához.
