Több szempontból is nagyon más volt az idei könyvhét, mint az egy évvel ezelőtti, vagy legalábbis nagyon másképp éltem meg. Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy félig üres vagy félig tele volt-e a pohár, akkor persze mindenképpen az utóbbi.
Amikor hetekkel ezelőtt kiderült, hogy kik és mikor dedikálnak, nyilvánvalóvá vált, hogy a tavalyival ellentétben idén kétnapos budapesti tartózkodást kell beterveznem magamnak, mivel szombaton és vasárnap is voltak olyan szerzők, akik könyvére, aláírására már hosszú-hosszú évek óta nagyon fájt a fogam. Számomra ez adta az idei könyvhét különlegességét is: több olyan szerzővel is lehetőségem nyílt (volna) találkozni, akik munkássága az elmúlt években ilyen-olyan szempontból, de alapvetően határozta meg a világról alkotott képemet. Szóval a várakozásaim meglehetősen nagyok voltak. Talán túlságosan is.
Könyvheti forgatag
Nem tudom, hogy a Vörösmarty térre kilátogatók közül ki hogyan élte meg ezt, de bennem mindvégig motoszkált egyfajta kellemetlen érzés amiatt, hogy míg a Duna felső szakaszán napok óta sok ezren ember feletti erővel dolgoznak, addig mi semmitől sem zavartatva a pesti belvárosban járkálunk körbe-körbe az legkülönbözőbb kiadók standjai között. Nyilván az Ünnepi Könyvhét rendezvénye és a Duna áradása közt bajos lenne összefüggést keresni, de bennem akkor is rossz érzéseket keltett, hogy míg az ország egyik pontján folyamatos készültség van a baj elkerülése érdekében, addig mi - ebből különösebben semmit nem érzékelve - ilyesfajta úri passzióknak hódolunk. Szóval nálam ez alapból aláásta kicsit a könyvhét igazi ünnepélyes jellegét.
A másik rizikófaktor a rossz időjárás volt, ami szombaton végül be is teljesedett. Délután fél három körül érkeztünk meg Tildával a központi helyszínre. Először bejártuk a teljes Vörösmarty teret, feltérképezve, hogy melyik kiadó hol található, aztán leragadtunk egy idegen nyelvű kiadványokat értékesítő standnál, ahol ő rendesen be is vásárolt. Fél négy körül megkaptuk az első, még kisebb zuhét, amit én a Vajdasági Magyar Könyvkiadók árnyékolója alatt vészeltem át, ő pedig a másik idegen nyelvű könyveket áruló standnál. Negyed óra után elvonultak az esőfelhők, mi pedig az Osiris Kiadó felé vettük az irányt. Az egyetemi éveim alatt sokszor használtam Romsics Ignác egy-egy kötetét, kettőt korábban meg is vettem, ezeket vittem el most dedikáltatni. Azt hiszem, én voltam az első, aki aláírást kért tőle aznap. Többek szerint - magamat is beleértve - ő a jelenkori magyar történelemtudomány egyik legobjektívebb, szakmailag legalaposabb és legtöbbet hivatkozott történésze, így nagy élmény volt találkozni vele, és büszke vagyok rá, hogy két névre szóló dedikált könyvem is van most már tőle.
Tilda az idegen nyelvű könyvek közt
A kiadó vezetője, Gyurgyák János is ott kellett volna, hogy legyen, vele is szerettem volna könyvet dedikáltatni, de késett, így addig átmentünk Czakó Gáborhoz. A tavalyi könyvhét után nagyon jó emlékeim maradtak róla, ráadásul az egyik könyvét pont aznap délelőtt fejeztem be - hamarosan jön az értékelés róla -, így ő mindenképpen tervbe volt véve. Az Aranykapu c. történelmi regényét vettem meg, de amikor dedikáltatni akartam vele, odaült hozzá egy... Hm... Lelkes, igen sokat beszélő idősebb hölgy, és több percnyi várakozás után a kiadó egyik munkatársa mondta, hogy vigyem oda nyugodtan a könyvet, mert a hölggyel "ez hosszú lesz". Odavittem, aláírta, de a nőt nem lehetett levakarni, így - bár szerettem volna - én nem tudtam beszélni vele. Eléggé steril volt ez a találkozás, a tavalyi után nagyon nem ilyennek képzeltem.
Tilda ezt követően hazament, én pedig Nagy Abonyi Árpáddal dedikáltattam a Budapest, retour c. 2009-es könyvét. Őt előbb ismertem személyesen, mint hogy tudtam volna egyáltalán, hogy könyveket ír. Elég nagy volt hát a meglepetés, amikor a dedikálások listáját böngészve megláttam a nevét, de pont a korábbi személyes találkozás kapcsán gondoltam arra, hogy tőle is kérek aláírást - pláne, amikor megláttam a fenti könyv témáját.
Amikor ismét megpróbálkoztam volna Gyurgyák Jánossal, leszakadt az ég, de brutálisan. Háromnegyed órán keresztül megállás nélkül ömlött a víz, egy-egy keményebb széllökés a dedikáláshoz előkészített asztalokat, hozzájuk tartozó napernyőket szedett szét. Egy-egy tíz perces nyári zivatar benne van a pakliban, de ez egyáltalán nem volt buli. Öt óra előtt láttam Gyurgyákot keresztülsietni a téren, szóval befejezte a dedikálást, róla sajnos lecsúsztam. Nem ez volt az első csalódás aznap, de erről egy kicsit később.
Vámos Miklós öt órakor kezdett el dedikálni az Európánál, és a szemelkélő eső ellenére meglehetősen tisztes sor alakult ki rá várva, beálltam hát én is aláíratni az Utazások Erotikában c. könyvét. Amikor sorra kerültem, egyből feltűnt, hogy ugyanazzal a zöld tintájú töltőtollal írt alá, mint amit tavaly használt a Szitakötő könyvbemutatóján. Akkor azt hittem, hogy a könyv külleméhez választotta a zöld tintát, ezt most szóvá is tettem neki. Azt mondta, mindig ezzel ír alá, mert hogy Kosztolányi mondta valahol, hogy lilában álmodja az álmait, de zöld tintával ír. Így ő, azaz Vámos, Kosztolányi emlékére használja a zöld töltőtollat. Mi a tiszteletteljes kreativitás, ha nem ez? Zseniális ez a pasas!
Vasárnapra három dedikálás volt betervezve, de csak egy jött össze. Anyumnak megvettem tavaly születésnapjára Nyáry Krisztián Így szerettek ők c. kötetét, és 11-kor elsőként jelentem meg a szerzőnél aláíratni. Itt jegyzem meg: Nyáry-nak elképesztően szép kézírása van! Egyszerűen gyönyörű! Eléggé meglepett egyébként, hogy ahhoz képest, hogy tavaly vitték a könyvét, mint a cukrot, most meglepően magányosan üldögélt a kiadója standja előtt.
És akkor végül a fájdalmasabb, szomorúbb részről: szó szerint tíz éve már, hogy próbáltam megszerezni Bayer Zsolt Tündértemető c. novellás kötetét, de sehol nem találtam meg: se könyves boltban, se kiadónál, se antikváriumban, se webáruházban, se a Rukkolán. A Molyon pár hónapja meghirdettek eladásra egy saját példányt, rögtön lecsaptam rá - aztán az átvétel előtt kiderült, hogy eltűnt a könyv, így nem tudom átvenni. Ezek után, amikor megláttam, hogy Bayer dedikálni fog, mert újból kiadja a Kairosz a könyvet, el sem hittem. Maradat lehetett volna fogatni velem. Ehhez képest, amikor megérkeztem szombaton a Vörösmarty térre, közölték velem a kiadó standjánál, hogy a vasárnapra betervezett dedikálás elmarad, helyette előző nap, pénteken dedikált már. WTF?! Megvettem végül a könyvet - ami az elmúlt 10 év tükrében hatalmas öröm kellene, hogy legyen -, de így dedikálás híján valahogy nem volt az igazi.
Friss szerzemények, és korábban vásárolt, most dedikált könyvek
Az igazi nagyágyú Jókai Anna lett volna számomra ezen a könyvhéten, de mivel ő csak délután négykor érkezett, nekem pedig Nyáry Krisztián után nem volt kedvem öt teljes órán keresztül lófrálni Budapest belvárosában, így feladtam, és eljöttem Dabasra. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert Jókai Anna egy élő legenda, és fogalmam sincs, mikor lesz legközelebb olyan nyilvános szereplése, ahol dedikáltathatnék vele - de egyszerűen fáradt voltam, sok könyv volt nálam, nem akartam már cipekedni. Remélem, nem kell később megbánnom ezt.
Sajnálom, hogy érdemben nem igazán találkoztam molyokkal. Futólag láttam Wee-t, szombaton a KKK standjánál megvettem a World War Z-t PatyiMoly-tól, és dedikálásra jövet-menet kisebb-nagyobb csoportokban láttam Moly-kitűzős embereket, de hol elfoglaltság, hol pedig az időjárás miatt ebben sajnos ki is fulladt a dolog.
Könyvekkel jócskán gazdagodtam, dedikálásokkal - és így személyes élményekkel - a korábban tervezettekhez képest nem annyira. Mindenesetre igyekszem ezt is megbecsülni, örülök, hogy idén is ott tudtam lenni a Vörösmarty téren.
