Még évekkel ezelőtt ajánlotta figyelmembe egyik ismerősöm Eric Berne Sorskönyv c. munkáját: megállás nélkül áradozott róla, de túl sok konkrétumot nem sikerült kicsikarnom belőle a mű tartalmát illetően. Azt mondta, el kell hogy olvassam ahhoz, hogy tudjam, mi hozta őt ennyire lázba tőle. Utánanéztem a könyvnek, és kiderült, hogy ez már egy korábbi nagysikerű munka folytatása, az Emberi játszmák-é. Felvetettem ezt neki, de azt mondta nem feltétlenül szükséges elolvasni az előzményt, érteni fogom anélkül is a Sorskönyvet. Igyekszem óvatosan kezelni ezeket a jótanácsokat - hiszen, ami egy szakirodalmi jellegű kötetben más számára evidens vagy közérthető, az nem biztos hogy számomra is az -, így betartva a sorrendet először az Emberi játszmákat olvastam el.
Mivel eredetileg pszichológiai segédanyagnak szánta a szerző a könyvet - elsősorban a szakma számára -, ezért a témája értelemszerűen tudományos. A világsikert az hozta meg neki, hogy a szakirodalmi ismereteket a hétköznapi példák sokaságán keresztül írta le, így a szélesebb olvasóközönség is könnyebben megérthette azokat. Mivel túl sok emberi lélektannal foglalkozó könyvet nem olvastam eddig, ezért nincs kellő viszonyítási alapom, de annyi biztos, hogy ez a munka - tartalmi és stílusbeli szempontból egyaránt - elég távol áll a korábban már tárgyalt Csernus-kötettől, de azon "önfejlesztő bestsellerektől" is, amelyekkel mondjuk a Bagolyvár Kiadó árasztja el évek óta a magyar könyvpiacot.
Szóval laikusok számára is érthető az Emberi játszmák - de komolyan oda kell rá figyelni. A könyvben megfogalmazott elméleteivel Berne irányzattá vált a pszichológia tudományágában. Abból indul ki kötetében, hogy minden embernek a saját személyiségén belül három szintje van: egy gyermeki, egy szülői és egy felnőtt énje. Amikor az emberek a legkülönfélébb társas érintkezések során kapcsolatba kerülnek egymással, akkor - szituációtól függően - az egyes személyeken belüli szintek alakítják az adott helyzeteket a másik ember aktuálisan szerephez jutó szintjével. Ezeket a diskurzusokat, folyamatokat hívja Berne játszmáknak. Vannak életjátszmák, társasági játszmák, házassági játszmák, alvilági játszmák és szexuális játszmák, hogy csak a legnagyobb kategóriákat említsem. Ezek - mondja Berne - céljaikat tekintve mindig negatív töltetűek, és a legtöbb esetben a játszmákban részt vevő felek öntudatlanul alakítják a történéseket. Ennek a tézisrendszernek a nyomán indultak el a különböző játszmaelemzések, és a játszmák tudományos feltárásának előrehaladtával már az egyes játszmákból eredő konfliktusok kezelését, terápiáját is elkezdték erre az elméletre alapozni: párat már maga Berne is megemlít a könyvben.
Egy kívülállónak annyiban mindenképpen érdekes lehet ez a kötet, hogy a bőségesen sorolt példákon keresztül ráeszmélhetünk arra, hogy emberi kapcsolatainkban mi magunk is számos játszmát játszunk a családtagjainkkal, munkatársainkkal, ismerőseinkkel, stb. Egy laikust talán az érdekelhet leginkább a kötetből, hogy melyek is ezek a játszmák a fentebb írt nagyobb kategóriákon belül. A válaszok a könyvben vannak, akit érdekel a téma, ott megtalálhatja őket.
