Rejtő Jenő azon szerzők közé tartozott nálam, aki évek óta az "Egyszer majd jó lenne valamit olvasni tőle..." skatulyában időzött. Két dolgot tudtam róla a nevén kívül: hogy rövid terjedelmű ponyvákkal szerzett hírnevet magának, és hogy humoros történetei többnyire Afrikába vezényelt légiósok kalandjairól szólnak. Végül is nagyon prózai oka volt, hogy sok év után végre nekiálltam ennek a könyvének: a Molyon február közepén jár le az a kihívás, amelynek teljesítéséhez el kellett olvasni legalább egy kötetet.
Amikor bementem a könyvtárba, és megláttam, hogy csak füzetnyi vékonyságú könyvei vannak, úgy döntöttem, mindjárt kiveszek kettőt, mert egy 158 oldalas kötettel kihívást teljesíteni már-már arcpirító. Na, nem mintha két ilyen terjedelmű könyv már hőstett lenne, de úgy voltam vele, legalább adok a látszatra.
Az Akik életet cseréltek bár légiósnak légiós történet volt, de a humoros részek csak elvétve voltak benne. Két unokatestvérről szólt, akik egy véletlen találkozás nyomán, hirtelen ötlettől vezérelve szerepcserét akartak, hogy egyikük megmeneküljön az embertelen katonai megpróbáltatásoktól, de balul sült el a dolog - így végül személyiséget cseréltek, amely mindkettőjük életére nézve áldásosnak bizonyult.
Némi meglepetésre - és teszem hozzá: némi csalódásomra - a nyolcvanadik oldal előtt nagy hirtelen befejeződött a történet. Látszik, nem vagyok hozzászokva Rejtőhöz: ez az alak tényleg rövid történetekben utazott. A könyv második fele egy Vér és mahagóni című elbeszélést tartalmazott, ami nem is volt feltüntetve a könyv hátoldali ajánlóján. Ez egy Malajziába szakadt angol ültetvényes lányáról szólt, aki egyre nehezebben birkózott meg a környékbeli banditákkal, de szerencsére még épp időben jött a segítség néhány mesterlövő fejvadász személyében ahhoz, hogy megmenthesse apjától örökölt fakitermelő vállalkozását.
Az a gond egy nyolcvan oldalas történettel, hogy másfél bővített mondatnál nem lehet többet írni róla. Kis túlzással hosszabb a blogbejegyzés, mint maga a könyv... Jó volt olvasni a kötetet, de nem jelentett semmi különleges élményt egyik történet sem. Ítéletet egyelőre nem mondok, hiszen kivettem a könyvtárból még egy légiós Rejtő-kötetet, talán azt követően már pontosabb képet tudok majd alkotni. Szóval kérek még egy kis türelmet!
Zárásként csak annyit, hogy a Merényi gondozásában megjelent kiadást olvastam, amelynek a borítóján (lásd fentebb a linkre kattintva) egy férfi és egy női alak mellett egy napszemüveges gorilla is volt. Ez utóbbinak azonban nyoma sem volt egyik történetben sem. Itt írásba adom, hogy kap egy kockacukrot tőlem az, aki megfejti, hogy mégis hogy került a gorilla oda! Nekem ugyanis nem sikerült rájönnöm...
