Ha valamire igaz, hogy nehéz róla egységes véleményt alkotni, az bizony egy novelláskötet. Egy regény, dráma vagy szakirodalmi munka esetében teljes egészről beszélünk, de a novelláskötet az egy kissé más műfaj. Jelen esetben 27 önálló rövid történet az, amelyről egységes álláspontot kellene kialakítani. Tartok tőle, hogy ez nem fog menni. Na, szerencsére nem azért, mert a novellák stílusa vagy minősége közt nagyon nagy eltérések lennének, csak ami megállapítás igaz az egyikre, az nem feltétlenül helytálló a másik esetében. Általánosítani pedig nyilván nem szeretnék.
Dino Buzatti nevével vagy öt éve találkoztam először. Épp nem olvastam semmit, és egy hétvégén megkérdeztem az akkori kollégiumi szomszédomat, hogy van-e valamilyen novelláskötete, amit forgathatnék hétfőig, amikor is majd bemegyek a könyvtárba, és kiveszek valami regényfélét. Olasz szakos egyetemista volt, és némi keresgélés után a kezembe nyomta a Riadalom a Scalában egyik régebbi kiadását. Mivel eszem ágában sem volt az egészet elolvasni, megkérdeztem tőle, melyik elbeszéléseket ajánlja? Kettőre biztosan emlékszem azok közül, amiket kiemelt: a Hét emelet és Az egerek c. történetekre. Különösen az előbbi maradt meg bennem - olyannyira, hogy most kedvet kaptam ahhoz, hogy kiolvassam az egész kötetet.
Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy azt kellene írnom, hogy ilyen vagy olyan volt a kötet, de legfeljebb azt tudom leírni, hogy milyen volt egy-egy novella. A könyv belső borítóján szerepel egy viszonylag pontos behatárolás az elbeszélések stílusát illetően: "A sor a hol Kafkát, hol az akár borgesi mágikus realizmust idéző korai elbeszélésektől az abszurdot a hatvanas évek modern valóságában meglátó "örkényi" novellákig ível." Bizony ám. Szóval elég széles a skála, de ez kifejezetten előnyös a kötet szempontjából. A szeteágazó stílusok ellenére sincs egyetlen a történetek közt, amely kilógna a sorból. A névadó novella a leghosszabb, de a prímet a korábban már említett Hét emelet vitte. A néhány oldalas novella egy szanatóriumba viszonylag stabil állapotban bekerült beteg esetét írja le. Erről többet nem érdemes elöljáróban írni, mert a történet tényleg rövid, ráadásul minden mondata aranyat ér.
Az elbeszélésekben az abszurd és a kafkai világkép mellett volt még egy adagnyi borzongás is, amolyan Stpehen King módra, de Buzatti történetei határozottan a modren szépirodalmi kategóriába sorolódnak. Aki nem feltétlenül szeretne egy nagyobb terjedelmű regénybe belekezdeni, annak üdítő kikapcsolódást adhatnak ezek a rövidke történetek! Akár alkalomadtán szemezgetve belőlük, akár egy szuszra végigolvasva az egész könyvet.