Örökös dilemmám a blogbejegyzések írásakor, hogy mennyiben legyen az adott post könyvismertető és mennyiben kritika. Akik régebb óta figyelemmel kísérik a blogomat, tudhatják, hogy elsősorban a kötetek által ébresztett gondolatokat, ilyen-olyan benyomásokat írom le ide, a tartalomismertetést - amennyire csak lehet - mellőzöm. Mindezt elsősorban azért, mert a regények tartalma ma már úgyis kideríthető számos netes fórumról, másodsorban pedig egy kötet elolvasása után gyakran esek abba a tévképzetbe (ismert regények esetében talán nem alaptalanul), hogy azokról már úgyis mindenki tudja miről szólnak.
Mindezt azért hoztam elő, mert a Rokonok elolvasása után valamiért sokkal erősebben dolgoztak bennem ezek a kétségek, mint egyébként szoktak. Ugyanis rendben, hogy Móricz Zsigmond a XX. századi magyar irodalom egyik meghatározó alakja és a Rokonok az egyik legismertebb műve, amiből 2007-ben még filmadaptáció is készült - de vajon ténylegesen hányan tudják, miről szól ez a kötet?
A kérdés azért fontos, mert ha valaki azt gondolta volna, hogy a mai protekciós, uram-bátyám alapon működő társadalmi rendszer csak a modernkori csúf kapitalista világ hozadéka - vagy legalábbis valami olyasmi, ami a hónaljszagú Kádár-rendszernél nem gyökeredzik mélyebben -, azt eléggé mellbe vághatja ez az 1932-ben íródott regény. Talán a bethleni konszolidáció vagy tágabb értelemben a Horthy-rendszert jellemző tekintélytisztelet miatt sokan hajlamosak vagyunk a két világháború közti éveket - az akkori Magyarországot gúzsba kötő összes politikai, gazdasági és társadalmi gond ellenére - egyfajta boldog békeidőként elképzelni. Vagy legalábbis a maihoz képest nagyságrendekkel tisztességesebb korszakként, ahol még működtek az erkölcsi normák (egy ideig).
Bár tisztában voltam vele, hogy Móricz és Mikszáth valóságértelmezése - és így irodalma közt is - szakadéknyi különbség van, de valamiért azt gondoltam, hogy a Rokonok ugyanúgy könnyed, ironikus regény lesz, mint Mikszáth elit- és társadalomkritikái. Mellélőttem, méghozzá nem is kicsit. Váratlanul ért ez a komor hangulatú korrajz, emiatt kissé nehéz volt felvennem a regény ritmusát, olykor vontatottnak is éreztem. Ha valaki viszont ezek alapján azt hinné, hogy a Rokonok rossz könyv, az téved.
A Rokonok elsősorban tanulságos könyv. Ami pedig tanulságos, az csak jó lehet, így ez is az. Szépirodalmi mű, de kétség kívül komoly munka. Emiatt jó eséllyel nem fekszik majd egyeseknek a regény stílusa, de mivel egy alig háromszáz oldalas könyvről van szó, ezt ki lehet bírni, érdemes is. Elsősorban azoknak ajánlott, akiket madártávlatból, konkrétumok nélkül érdekelnek a két világháború közti társadalmi- és közállapotok; valamint azoknak is érdekes olvasmány lehet, akik a mai korrupciós és informális kapcsolatokra épülő világ nyolcvan évvel ezelőtti megfelelőjére kíváncsiak.
